A napokban egyre komolyabb médiaérdeklődés kíséretében Monok község önkormányzata megszavazta a településen élő segélyezettek ún. „szociális kártyával” való ellátását. A kérdésben pro és kontra megszólaltak a politika különböző szintjeinek szereplői. Nézzük, mit mond a szakértő!
A Körics Euroconsulting Stratégiai Tanácsadó Iroda Stratégiai Fejlesztés Üzletága és Társadalomgazdaságtan Műhelye megjelentetett egy tanulmányt, amely az elméleti és gyakorlati hátteret, valamint a nemzetközi tapasztalatokat összevetve felsorolja azokat a szakmai érveket, melyek a szociális kártya magyarországi bevezetése mellett, illetve a kockázatokat, ellenérveket, melyek ellene szólnak.
Dr. Kőrösi Koppány, az iroda vezetője és Balog Dániel tudományos munkatárs először az alkotmányos hátteret vizsgálja. Hazánkban – összhangban az uniós alkotmányokkal – az alaptörvény garantálja a szociális biztonsághoz való jogot. A különböző támogatások közül az önkormányzatok hatáskörébe sorolja a rendszeres szociális segély, ápolási díj, és a különböző egyéb segélyek megállapításának jogát és folyósításának kötelezettségét.
A szakértők szerint Magyarországon egy 2.000 fős, vagy annál kisebb település lakói ismerik egymást – ha nem is közvetlenül -, így pontosan tudják, ki az, aki rászorul, és ki az, aki a törvényi kiskapukat használja ki. Ha a jogosulatlanul igénybe vett ellátások aránya átlép egy bizonyos szintet, az a közösségben irreverzibilis folyamatokat indít be. A településvezetők elmondása szerint általános jelenség, hogy a segélyezettek egy része nem gyermekeire, hanem saját – általában élvezeti – szükségleteire fordítja az ilyen jogcímen megkapott összeget. Időzített bombaként ketyeg az az évi 100 milliárd forintra becsült összeg is, amely a mélyszegénységben élőktől az uzsorakölcsönöket folyósító bűnözői szervezetekhez vándorol.
A probléma tehát – a független szakértő szemével is – elérte azt a küszöbértéket, ahonnan kezdve a politikum nem teheti meg, hogy nem foglalkozik vele. Annak érdekében, hogy egy fontos társadalmi kérdés ne a szokásos politikai lózungok szintjén legyen kezelve, szeretnénk néhány szakmai érvvel, illetve ellenérvvel szolgálni a közvélemény számára.
A vitázó felek – és általában a közvélemény – elég keveset tud a szociális kártyáról, és annak több évtizedes múltjáról.
Szociális kártya alatt egy olyan, vásárláshoz használatos plasztikkártyát értünk, mellyel csak a termékek és szolgáltatások egy meghatározott körére költhetik el a segélyezettek a számukra a polgármesteri hivatal által a kártyára átutalt összeget.
A rendszer – bevezetése esetén – hasonlatos lenne az egyes bankoknál már létező, csak bizonyos termékek megvételére használható vásárlási kártyához.
A kártyával – a nemzetközi példák és az eddig megmutatkozó hazai szándékok szerint – csak szerződéses elfogadóhelyeken lehetne fizetni, és csak a kártya használatának szabályaiban (esetleg törvényben) meghatározott árukat és szolgáltatásokat lehetne megvásárolni, illetve igénybe venni (általános élelmiszer, ruházat, tanszer, tisztító- és tisztálkodó szer, gyógyszer, tüzelő, távfűtés, víz, gáz, villany, lakbér, lakáshitel-törlesztés).
Az Amerikai Egyesült Államokban az 1930-as években indult Food Stamp Program mára az országos lefedettségű Direct Express kártya használatáig fejlődött, mellyel az USA lakosságának 10,3%-a, azaz 31,5 millió állampolgár vásárolhat meghatározott árukat az arra megjelölt üzletekben.
Nagy-Britanniában a szociális kártya sokrétűen felhasználható, például a szociálisan rászorult gyermekek ennek segítségével tudnak ingyenesen étkezni a menzán.
De megtalálható a kártya immár Olaszországban is, egy ahol bizonyos jövedelemszint alatt élők számára 40 eurós keret mellett további kedvezményeket biztosít meghatározott árucikkek vásárlására, szolgáltatások igénybe vételére.
A kártya magyarországi bevezetése mellett és ellen is szólnak érvek. A politikai, egyes esetben ideológiai szempontokat félretéve mindenképpen egy ilyen rendszer mellett szól a segélyek felhasználásának ellenőrzése, a visszaélések várható visszaszorulása, az uzsorabűnözés lehetőségeinek csökkentése. Pozitív lehet a helyi közösségekben az „igazságérzet” helyreállása, hiszen a plasztiklappal nem lehet a kocsmában italt fogyasztani, és azt a játékgépek sem fogják elfogadni.
Meggondolandó ugyanakkor, hogy vajon valóban akkora-e a visszaélések aránya, hogy az indokolja egy ilyen rendszer országos bevezetését? Erre nézve jelenleg nem rendelkezünk pontos adatokkal. A bevezetés költségei ugyanakkor csak akkor térülnek meg, ha a szolgáltatás kellő kapacitással tud működni.
Fenti szempontok végiggondolása alapján higgadt, szakmai jellegű vitát javasol a Körics Euroconsulting Stratégiai Fejlesztés Üzletága és Társadalomgazdaságtan Műhelye.
