Interjú Eszenyi Enikővel
– Igen, itt az Akropolisz Szabadtéri Színpadon adtuk elő az Ég és nő között című darabot. Akkor hatalmas vihar alakult ki közben, de befejeztük az előadást.
– És hogy érzi magát most, itt?
– Igazából, sehogy, mert ez a napom nekem annyiból állt, hogy beültem a kocsimba Budapesten, megérkeztem ide, a színpadhoz délután, gyakoroltam egy órát, és kezdődött is szinte az előadás, ami alatt viszont tényleg jól éreztem magam.
– A zongorakíséretet leszámítva ez az előadás egyszemélyes. Mennyire nehéz egy ilyenre felkészülni?
– Nagyon, hiszen nem számíthat az ember senki másra, és például egy orrfújás is okozhat galibákat. Folyamatosan ébren kell ugyanis tartani a közönség érdeklődését, ami rengeteg energiát emészt fel.
– Sok improvizációt láthattunk Öntől?
– Ezt az előadást már több mint ötvenszer játszottam. Van, ami úgy tűnhet, hogy improvizáció, de rengeteg részlet van gondosan megtervezve. Persze akadhatnak hullámvölgyek is, de ilyenkor például a zongoránál helyet foglaló Darvas Ferenc is figyelmeztet, mint például most is, hiszen majdnem kifelejtettem az egyik dalt.
– Ön most első-, másod-, és harmadsorban a Vígszínház igazgatója. Nem hiányzik Önnek a színpad?
– De igen, de felelősséget kell vállalni másokért, és én abba a korba értem, amikor már nem a saját karrieremet kell építgetni, hanem a többieknek kell segíteni a tapasztalataimmal. Lassan harminc éve vagyok színésznő, és úgy éreztem, hogy eljött az a pillanat, amikor már tudok vezetni egy színházat.
– Jelenleg nehéz időket élünk. Ön, mint bennfentes, mit gondol, hogyan érezteti a válság a hatását a kulturális életben?
– Hatalmas problémák vannak, és lesznek is. Nekünk az a feladatunk, hogy az ilyen kemény helyzetekben is adjunk reményt, megnyugvást a nézőknek, gondolkoztassuk el, és szeressük őket. Azt szeretném, ha a Vígszínház is egy olyan hely lenne, ahova jó érzés bejönni, és ahol egy kis időre elfeledhetik az emberek a gondjaikat.
