2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » Semmelweis nap az egészségügyben
Semmelweis nap az egészségügyben

Semmelweis nap az egészségügyben

Semmelweis nap az egészségügybenMegyei és városi kórházaink Semmelweis napot ünnepeltek a héten.
A miskolci Szent Ferenc kórház. törzsgárdatagjait köszöntötte.  A több évtizedes munkaviszonyú dolgozók elismerése mellett, az új minőségbiztosítási rendszer tanúsító oklevelét is átvette Dr. Kása Miklós igazgató.

 
Ódor Ferenc, elnök is köszöntötte a törzsgárda tagjait, vagyis azon dolgozókat, akik 10, 20, 25, 30, vagy 35 éve segítik munkájukkal az intézményt, többek között dr. Molnár Lajos, és dr. Fazekas Katalin főorvosokat. A megyei közgyűlés elnöke az egészségügy helyzetét nem értékelte túlzottan rózsásnak, s ebben a helyzetben a túlélés zálogának nevezte az összetartást.

Pénteken a Borsod-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban is ünnepeltek, ahol dr. Csiba Gábor főigazgató főoervostól Főigazgatói  Dicséretet és előléptetéseket  vettek át a dolgozók. Dr. Dobai József osztályvezető főorvos mondott ünnepi köszöntőt, s a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola adott ünnepi műsort.

Dr. Szűts Ágnes a Koraszülött – Újszülöttpathológiai Osztály osztályvezető főorvosa Semmelweis nap alkalmából az egészségügyben adományozható legmagasabb szintű szakmai kitüntetésben, Batthyány – Strattmann László díjban részesült. Az Egészségügyi Miniszter Pro Sanitate díjban részesítette Semmelweis-nap alkalmából dr. Koós Istvánt, az I. Belgyógyászat – Kardiológiai Osztály adjunktusát. Dr. Elisabeth Fessl de Alemany – Csilla von Boeselager Alapítvány tanácsadóját a kórház iránt tanúsított különös figyelmességéért, és segítségéért, köszönetünk kifejezéseképp „Megyei Kórházért” Emlékérem kitüntetésben részesítették. A Gyermekegészségügyi Központ csontvelő transzplantációs részlegét Alemany asszony hathatós segítségével rendezték be, jelentős megtakarítást jelentve ezzel az intézetnek.

A Semmelweis Évforduló  alkalmából főorvosi kinevezésben részesült Dr. Ladányi Erzsébet – Képalkotó Diagnosztikai – Intervenciós Intézet Dr. Lovász Rita – Stroke, Vasculáris és Általános Neurológiai és Toxikológiai Osztály Dr. Nagy Árpád – III. Belgyógyászat – Angiológiai Osztály Dr. Sikorszki László – Általános Sebészeti Osztály

 
Semmelweis nap az egészségügyben

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A pajzsmirigy és a depresszió
Előfordulhat, hogy a depresszió mögött a pajzsmirigy megbetegedése áll. ​A depresszió és a pajzsmirigyproblémák közötti kapcsolat egyre inkább a figye…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!