A 2009-ben valétáló bányász-, kohász-, gépész-, jogász-, gazdász-, bölcsész-, egészségügyis és zenészhallgatók június 25-én, csütörtökön este 9 órára a városháza elől, indították a városi ballagási ünnepségüket, a Szalamandert.
A valétálás a csaknem három évszázados selmeci hagyományok egyik kiemelkedő, talán legszebb és az egyik leglátványosabb eseménye. A szó a latin valete (búcsúzás) kifejezésből ered, és a végzős hallgatók egész tanévet végigkísérő, az egyetemtől és a várostól való búcsúzását jelöli. Ennek része a szalag-, majd a gyűrűavatás, a pezsgős ballagás, a Valétabál, a Szalamander, azaz a fáklyás felvonulás a városban, és a többi esemény, amelyek lezárják az egyetemi éveket.
Az utolsó nagy összejövetel az államvizsgák után a Szalamander. Miskolcon ez a Városház térről indult és a Petőfi téren ért véget. A városháza előtt, a kiindulás helyszínén a hallgatók a kialakulásuk sorrendjében felállt karok zászlói mögött gyülekeztek. A város nevében a megyeszékhely polgármestere, Káli Sándor, míg a végzősök közül valamelyik ősi kar valétaelnöke köszönt el búcsúzó hallgatótársai nevében a várostól. Ezután egy bányászlámpással felszerelt csoport indult el „szalamander” alakzatban az egyetemi és kari zászlók, illetve a hallgatók előtt. A végzősök fáklyákkal, „Bursch-nótákat” énekelve vonultak az említett útvonalon. A Petőfi térre érve a lámpással rendelkezők a tér két oldalán, míg a diákok ismét karok szerint sorakoztak fel. A valétaelnökök itt adták át az elnöki szalagot és a kar zászlaját az utódaiknak. A Szalamandert a karok himnuszai, a „Gaudeamus igitur…” és a „Ballag már a vén diák” kezdetű dalok zárták.
A selmeci hagyományok nemcsak végigkísérik az egyetemi éveket – sőt valódi diákévekké varázsolják azokat –, hanem a végzést követően is, egy életre meghatározó marad az Alma Materhez való kötődés és a diáktársak összetartása.
fotó: buday
