A Dreamnight-ot hagyományosan minden évben június első péntekén rendezik meg a világ minden pontján. Így történt ez idén is, amikor június 5-én, este 5 órakor fogadták a meghívott beteg gyermekeket és családjukat, a támogatók jóvoltából egy kis ajándékcsomaggal. Az este során a vendégek megtekinthették a Csodamalom Bábszínház előadását, valamint több állat, pl. a párducok, a bundermajmok és a tigrisek vacsoraosztását is. Egyes állatokkal testközeli kapcsolatba is kerülhettek a gyermekek, így kígyót, nyuszi és vadászgörényt simogathattak, és megismerkedhettek Tekergővel, a vörös rókával és egy egerészölyvvel is. Tehettek egy körsétát a traktoron, lovagolhattak, sőt, még célba is lőhettek az altatópuskával.
Különleges este volt ez az állatkert munkatársainak számára is, akik mind azért dolgoztunk, hogy egy felejthetetlen élményt nyújtsunk ezeknek a gyermekeknek. A boldog arcokat látva ez az este mindenki számára megérte a fáradozást.
Web: www.miskolczoo.hu