„Aranyos, drága vesződés ez nekem”
Szinte lábujjhegyen lépkedünk az édes illatokkal teli műhelyben, ahol egyre-másra kerülnek le a leplek, csodálatos tárgyakról. Asztalon, polcon, földön hófehér lepedőkkel takarva maga a cukormázas mesevilág tárul elénk. Halkan szól a zene, de a muzsikánál is jobban melengeti a látogató lelkét mindaz, amit Kopcsik Lajos Oscar-díjas, olimpiai- és világbajnok, Guiness rekorder mestercukrásza művel az édes anyaggal.
Amikor 2005-ben megnyitották a Marcipániát az egri Harangöntő házban, ami igazán kuriózum, hiszen 120 különféle tárgy látható cukormasszából, marcipánból, akkor azt mondta a mester, hogy van egy olyan álma, ami nem tudja megvalósulhat-e valaha, de álomnak is szép. Szeretne elkészíteni egy igazi barokk enteriőrt, ahol az intarziás parketta, a függönyök, a csillár, a kandalló, a kanapé, és rajta Haydn hegedűje, az asztalon a csészék, a sütemény, tükör és a fésülködőasztal, a falakon puttó képek, mind – mind cukormázból készülhetnének el. Az álom találkozott az akkori egri városvezetés elképzelésével, s lassan megvalósulni látszik. Olyannyira, hogy a több száz darabból álló 15 négyzetméteres barokk szobácska jó része már elkészült a műhelyben, s már a cukormáz tapéta mintáját is megrajzolta a grafikus. A cukormáz kandallón lévő évszámból arra következtetünk, hogy jövőre megnyitják a szobácskát a látogatók előtt Egerben. Addig azonban éjt napallá téve dolgozik a marcipánszobrász. A grafikus előrajzolja a leginkább 1620-1780 közé tehető barokk korszak vonalait, a mester pedig rádolgozza a rajzra a cukortésztát, aztán a csiszolóba kerül, majd rákerülnek a korhű színek. Ez így elmondva nagyon egyszerűen hangzik, de Kopcsik mestertől azt is megtudjuk, hogy két esztendeje bizony nem nagyon tette ki a lábát a műhelyből, s még a legkedvesebb hobbijáról a művészetről, a kiállítások látogatásáról is lemondott a cél érdekében, de az a szerencséje, hogy munka közben zenét hallgathat, hiszen itt van vele a 700 csodálatos műből álló gyűjtemény, amely társa alkotás közben.
– „Aranyos, drága vesződés ez nekem”- búcsúzik látogatásunk végén. Érezzük rajta, hogy szívesen látta régi ismerősöket, de szinte dobol a türelmetlenség benne, hogy visszatérhessen édes birodalmába, s folytathassa az alkotást, hiszen minden nappal rövidebb az idő, hogy egy álom végső „cukormázas” formát öltsön.
