„Imádok tanulni”

– Csak tegnap este érkeztem, még alig váltottam szót a szüleimmel, és máris rohanok vissza, Pestre – magyarázza. – Jó volna néha megpihenni, lassítani kicsit. A tökéletes kikapcsolódást számomra az jelenti, ha a családdal Tokajban vagyunk, vízparton, madárdalt hallgatva.  

– A zeneszeretet családi örökség?

– Édesanyám, T. Asztalos Ildikó korábban tanult zongorázni, és mivel nagyon szerette, a bátyámat is rábeszélte gyerekként a hangszerre. A testvérem aztán egyre kevesebbet, én pedig egyre többet ütöttem a billentyűket. Valószínűleg már hatévesen tudtam, hogy ez az utam, bár sok minden érdekelt és ezer téma foglalkoztat ma is. Szokatlan kijelentés, de én valóban imádok tanulni. Önmagában az, hogy új információkkal gazdagodhatok – boldogsággal tölt el. Ez lehet az oka annak, hogy jelenleg a szegedi egyetem pszichológia szakos hallgatója vagyok. Nem mondom, hogy ezzel a döntéssel megkönnyítettem saját életemet, főként, ha épp anatómiát kell magolnom, de tisztán látom, hogy gyönyörű a feladat és nagy a kihívás. Természetesen célom is van ezzel, mégpedig az, hogy megértsem a zenetanulás és főként az előadóművész-lét pszichológiai hátterét. Több olyan tanítványom van ugyanis, aki órán zseniálisan teljesít – a színpadon azonban leblokkol, hibázik. Megoldást keresek arra, hogyan lehetne legyőzetni velük a lámpalázat – és erre a reményt jelenlegi tanulmányaimban látom. Nincs olyan ember ma Magyarországon, aki művésztanár és pszichológus egy személyben, holott meggyőződésem, hogy mindkét terület fontos ezen a pályán. Arról nem is szólva, milyen sokat tanulok magamtól, magamról a pszichológiai ismereteknek köszönhetően.  

– Hogy győzöd a sokféle elfoglaltságot?  

– Valóban sokat vállalok. Jelenleg két állásom van, mellette számtalan növendékem, közben koncerteken is részt veszek és ugye, itt az egyetem. Így, az első félév után elismerem, kissé merész döntés volt a pszichológia szak, a maga januári nyolc vizsgájával. Mondta is az egyik diákom: tanárnőnek nem tesz jót a tanulás! Ugyanis – véletlenül – számára emészthetetlen szakszavakkal próbáltam elmagyarázni valamit neki… Kemény, szigorú tanár vagyok, de a gyerekek tudják, hogy mindez értük van, ezért remek kapcsolatban állok minden tanítványommal. A Zeneakadémián korrepetítorként dolgozom, fagott és hegedű tanszakon. Ez szintén nagy kihívás számomra, fantasztikus szakemberek a kollégáim. A fiatalokról pedig szintén csak jót mondhatok… van köztük sok lusta, de addig piszkálom őket, míg kihozzák magukból a maximumot.  

– Te szorgalmas diák voltál?  

– Gyerekként igen, a Zeneakadémiai diákévek hozták meg számomra a lazulást. Túlzásokba azonban soha nem estem, mert tiszteltem a tanáraimat, így bármi áron meg akartam felelni nekik. Egyébként tízévesen kerültem Budapestre, az akadémia előkészítőjére. Nyolc évig kőkemény tanulás volt, ingázás a Zeneakadémia, a Balettintézet és a szüleim között. A nagymamámmal éltem Pesten, és fel sem merült bennem, hogy másról is szólhat az élet, mint gyakorlásról. Már tizennyolc éves voltam, amikor rádöbbentem: hiszen én a fővárosban élek! És akkor hirtelen kinyílt számomra a világ. Versenyek, koncertek következtek, majd egy szlovákiai kurzuson felajánlotta nekem egy tanár – utazzak ki hozzá Párizsba, tanulni. Ott egy magániskola növendéke lettem, és mellette tanítottam is, a kint élő magyarokat. Sajnos hazatérve a Zeneakadémia nem fogadta el a „két év kilengést”, így ott még egy összevont két év várt rám. De nem bánom, főként, hogy a rektor a diplomaosztón felajánlotta számomra, ha van kedvem, maradjak tanítani. Volt.  

– Ezek szerint az életed úgy halad, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

– Mindig hozzák egymást az események, a lehetőségek. Csodálatos élményekben lehet részem – mind a tanítványok, mind pedig a koncertek által. Sok országba eljutottam már zenélni, ez szintén felér egy csodával. Ha tehetném, vállalnék még koncerteket, de tényleg nem futja többre az időmből. A zene egyébként szabadidőmben is segítség – mostanában például különösen Brahms és a francia impresszionisták muzsikája tölt fel. Vizsgaidőszakban különösen nagy igényem van az otthoni zongorajátékra – kikapcsol, feltölt, és az agyam más területeit mozgósítja, mint az anatómiatételek.  

– A jövőre milyen elképzeléseid vannak? Amikor hallgatlak, olyan érzés, mintha már most több nagy álmod valóra vált volna.

– Az intenzívebb koncertezés mindenképpen jót tenne, és biztosan el is jön az ideje. Másik nagy álmom, hogy minél közelebb vihessem az emberekhez a zenét. Ne tudom elképzelni, hogy a komolyzene bárkit is hidegen hagyjon. Az, hogy ez mégis így van – véleményem szerint a rosszul értelmezett tanítási módszereknek köszönhető. Én dolgozom a saját technikáimon, amelyekkel – hiszem – valóban megélhetővé, emberivé válhat a muzsika a nem zeneértők számára is. Ki kell nevelnünk saját közönségünket, másként nem megy. Mást most nem is álmodom a jövőre – a jelenben próbálok élni.