2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » A SZATEV ismét fejleszt
A SZATEV ismét fejleszt

A SZATEV ismét fejleszt

A SZATEV ismét fejlesztAzt már tudjuk, hogy az üzemet több mint 50 éve 1955-ben, a térség két nyomasztó  gondjának enyhítésére hozták létre elődeink, egyrészt környezetvédelmi problémák, másrészt a takarmányellátás megoldására. Abban az időben kezdett hazánkban kialakulni a nagyüzemi állattartás és az erre épülő húsfeldolgozó ipar. A korábbiakhoz képest jelentősen megnövekedett állatállomány természetes veszteségei, az elhullás is jelentőssé vált. A korábbi módszerek, az elásás és a dögkutak használata, fertőzés- és járványveszélye, a környezet nagymértékű szennyezése miatt már nem volt lehetséges. Ugyanúgy hasonló gondok jelentkeztek a vágóhidak, a húsfeldolgozó ipar hulladékai, emberi fogyasztásra alkalmatlan melléktermékeivel kapcsolatosan is. Ugyanakkor a létszámában többszörösére nőtt intenzív technológiával tartott állatállomány fehérjeigénye is a korábbinak többszörösére nőtt.

– No ez már erősen a múlt, de a feladat továbbra is megmaradt, sőt ha jól tudom a feltételek az elvárások is sokasodtak…- mondja beszélgetésünk elején Bartha Ferenc, a SZATEV RT. vezérigazgatója, majd így folytatja.

– Ma is begyűjtjük a térségben keletkező elhullott állatokat, a húsfeldolgozó iparban keletkező állati eredetű hulladékot és az arra alkalmas nyersanyagból kiválóan hasznosítható takarmányadalékot (húslisztet, táplisztet, ipari zsírt) állítunk elő. Szabályozott és ellenőrzött körülmények között végezzük szolgáltatásainkat és a vágóhídi melléktermékek begyűjtését, feldolgozását, ártalmatlanítását. S ma még inkább az a célunk, hogy a keletkezett hulladékok újrahasznosításakor a környezetet a lehető legkisebb mértékben terheljük, pedig évente 20 -25 ezer tonna állati eredetű hulladékot ártalmatlanítunk.

– A károsító anyagok minimalizálására és megszüntetésére különleges figyelmet fordítanak. A nyersanyag fogadótól a géptermekig beépítettek már egy gépi egységet, mely az üzem csarnokokban keletkezett bűzhatás csökkentését szolgálja. / Korábban erre sok panasz volt./S most újra egy korszerűsítésen törik a fejüket.

– KIOP pályázatból szeretnénk Szikszói telepünkön egy integrált környezetvédelmi rendszert kiépíteni, amelyből rekultiváljuk az állati hulladék megsemmisítő telepet, bővítjük és korszerűsítjük a komposztáló telepet, és építünk egy átrakót, gyűjtőcsarnokot, ahol majd az osztályozás történik. Azért hangsúlyoztam, hogy a 120 főt foglalkoztató szikszói telepen, mert zagyvarékasi üzemük is működik, ahol  30 embert foglalkoztatunk, s természetesen ott is folyamatosan korszerűsítünk, beruházunk, mert úgy gondoljuk, hogy a Szatev ZRt. folyamatos és biztonságos működése érdekében elengedhetetlenül szükség van a minőségirányítási és a fejlesztési tevékenység állandó napirenden tartására, hogy mindenkor megfeleljünk  szolgáltatásainkkal környezetünknek és vevői körünknek, hogy kompromisszum nélkül elégedettek legyenek.

 

– obe-

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp