Hiába ilyen szerteágazó a cég tevékenysége, mégis az-az idei legfőbb tervünk, hogy talpon maradjunk, és stabilan megőrizzük 22 ember munkahelyét. – mondja beszélgetésünk elején Appel Gusztáv, a Terra-Rossa Kft. tulajdonosa, majd folytatja. –Cégünk, 1992 év végén alakult hat fővel, s első évben 20 millió forint árbevétele volt, főként csőszerelésből, s földmunkából, meglehetősen szerény eszközállománnyal. Ma 22 családot tart el, a gépállományunk értéke több mint 50 millió forint, s az elmúlt évben 300 millió forint árbevétele volt közműépítésből, útépítésből, valamint lovak bértartásából a Terra – Rossa – nak.
– No, itt álljunk meg egy pillanatra! Hogy kerül a csizma az asztalra? Hogyan illeszkedik ez utóbbi tevékenység az út-, a közműépítéshez?
– Ahhoz sehogy, de a családunk állatszeretetéhez igen. Amikor kiköltöztünk Kistokajba, a házunk végében volt egy istálló. Kicsik voltak még a lányok, de ez izgatta fantáziájukat, s azt mondták, hogy ők semmit nem kérnek ajándékba, csak egy lovat vegyünk nekik, úgyis ott árválkodik üresen az istálló. A nagyit és engem könnyű volt megfűzni, mert mi is imádjuk az állatokat, s a gyerekek megkapták az első lovat. Aztán a házunk mögött volt lehetőségünk 7 hektár földet megvásárolni, s ekkor már elfért több ló is. Aztán fokozatosan kialakult az új ágazat. Van hét saját lovunk és bértartással, lovagoltatással is foglalkozunk. Nagyon jó helyük van a lovaknak, mert egész nap szabadon legelészhetnek. A szénát, zabot most már megtermeljük magunknak. Úgy gondolom, majd ezt az ágazatot viszik tovább a lányok, mert a lovas turizmus fejlesztésében nagy lehetőségeket látunk. Ez még a jövő zenéje, hiszen most mindketten tanulnak még.
– Térjünk vissza a húzóágazathoz, az építőiparhoz, amelyben most nincs igazán könnyű helyzet…
– Több dologgal is kínlódik az építőipar. Az egyik a körbetartozás, ami a kis és középvállalkozásokat tönkreteszi. Úgy gondolom, hogy amíg nem lesz komoly jogi következménye annak, nem számít gazdasági bűncselekménynek, hogy ha valaki több száz milliós tartozással bezár egy céget, s ugyanabban az ágazatban ezt többször is megcsinálhatja, addig ez nem változik meg, s addig sokan tönkremennek majd. A másik pedig, hogy annyira megváltoztak a pályázatok feltételei, hogy csak a nagyok rúghatnak labdába, a kis és középvállalkozások nem tudnak még kisebb munkára sem, csak alvállalkozóként pályázni. Ez sérti a cégek esélyegyenlőségét.
– Önök hogy állnak a pályázatokkal?
– Ha munkára kell pályázni, azt csak alvállalkozóként tudunk, szerencsére sokat dolgozunk közösen a Vegyépszerrel, a Mota céggel, a Strabaggal. Részt vettünk az M3-as, az M30-as építésében, a Hejőpapi ISPA projektben, sok település szennyvíz ellátásának kiépítésben: Közöm, Berzék, Sajóhídvég, stb. Most a Hegyközben dolgozunk, több község ivóvízbázis rekonstrukcióján. Ha a saját pályázatainkat nézzük, eddig nem sikerült még nyernünk sem munkahelyteremtésre, sem gépbeszerzésre, így mindent saját erőből fejlesztünk. Sokszor van olyan érzésem, hogy a kis és középvállalkozásokat nem igazán támogatja, és nem is igazán számít a kormány. Pedig mi arányaiban sokkal több munkahelyet teremtünk, mint a nagyok, s nem visszük ki a hasznot az országból, hanem itt fektetjük be. Sokkal inkább támogatjuk szűkebb pátriánkat, hiszen itt élünk. A mi cégünkre is mindig számít és számíthat a helyi önkormányzat, ha rendezvényről, faluszépítésről van szó, hiszen ezt a fajta társadalmi felelősségvállalást jobban szívünkön viseljük, a kötődés miatt.
