2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
Elhunyt Varga Gyula

Elhunyt Varga Gyula

Elhunyt Varga Gyula1930. május 18. – 2010. január 9.

Nyolcvan éves korában elhunyt Varga Gyula, Jászai-díjas színművész, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja. Varga Gyula 1959 óta volt a miskolci színház tagja, ez idő alatt 126 szerepben lépett fel. A miskolci közönség legelőször Heltai Jenő A tündérlaki lányok című vígjátékában, utoljára 2001-ben a Tizenkét dühös emberben, majd 2002-ben a Kakukkfészekben láthatta.

A Színművészeti Akadémia elvégzése után, 1954-ben a Szolnoki Szigligeti Színháznál kezdte pályáját, majd 1955-ben az Egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. A Miskolci Nemzeti Színháznak 1959-től volt tagja. Kamaszos bájával, humorával, rögtönzéseivel táncoskomikusként rövid idő alatt a város kedvenc színésze lett. Az évek folyamán egyre összetettebb szerepekben lépett fel, majd drámai epizódokat is sikerrel formált meg. Színészetét, egész lényét a szeretetteljes humor jellemezte.

Elhunyt Varga GyulaEmlékezetes alakítása volt a Mágnás Miska, a Svejk és a Kakukk Marci címszerep, ő játszotta Musztafa bey a Bál a Savolyban, Froscht A denevérben és Firszt a Cseresznyéskertben.

A Déryné-gyűrűt 1977-ben, a Déryné-díjat 2000-ben kapta meg.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek