2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

NYITOTTAN A VÁROSRA

A PONTközPONTban zárul a Részvétel Hete

A PONTközPONT az utolsó helyszíne Miskolc város kezdeményezéseként induló Részvétel Hete programsorozatnak. Január 22-én mutatkozik be a hely a rendezvényen Részvételi Pontként. A város egyik legrégebben működő civil közösségi terében színes programkavalkád, illetve a hozzájuk kapcsolódó közösségek, szakemberek várják a résztvevőket.

 

Délután három órától öt óráig zajlanak az események a Weidlich udvarban (Széchenyi 19.), ezek között kitűzőkészítés, tervezőnaptár készítése, társasjátékozás, süteménysütés, polaroid fotósarok az első órában. A második órában a Pontközpont bemutatására vállalkoznak a házigazdák. Jelen lesz a szívpárnaprogrammal Oláhné Lajtos Julianna. De az érdeklődők megnézhetik a magyar néptánctanfolyam bemutatóját is. Boncsér Gábor zenél és interaktív hangszerbemutatót tart.

A jelenlévők gyertyainstallációt készítenek közösen. Az esemény pezsgőzéssel és közösségi beszélgetéssel zárul.

 

A PONTközPONT az új évben is nyitva lesz. Régi és újonnan  induló programjaival csalogat a közösségi térbe. Folytatódik Kishonthy-Kardos Rita testorientált coach interaktív előadássorozata és a férfiaknak szóló Apakényeztető program, de újra elindul a korábban nagy népszerűségnek örvendő HR tanácsadás Szőllősi Andreával,   valamint további érdekes előadásokra, gyermek és felnőtt rendezvényekre is számíthatnak a látogatók.

 

A közösségi tér hétköznaponként elérhető Miskolc belvárosában, azok számára, akik jóízű beszélgetésekre vágynak. A gyermekkel érkezők igénybe vehetik az ételmelegítési, pelenkázási lehetőségeket és természetesen a játékpolcnál is elidőzhetnek. Érdemes benézni! Az aktuális programokról a szerveződés közösségi oldala nyújt információt.

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

UNESCO NEMZETKÖZI JAZZNAP 2024.
A hazai kezdeményezésű Jazznap.hu, az UNESCO Nemzetközi Jazznap megünneplésére rendezett koncertfolyam idén újra számos helyen látogatható! Herbie Ha…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…