2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Kedden kezdődik az FCI Európa Kutyakiállítást Budapesten

Kedden kezdődik A Hungexpo területén az FCI Európa Kutyakiállítás (European Dog Show), amelyen 57 országból mintegy 16 ezer kutya vesz részt.

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ) rendezésében megvalósuló esemény december 31-ig várja a látogatókat.
Zambóné Árkossy Beatrix, a MEOESZ irodavezetője az MTI-nek elmondta: Magyarországról csaknem 3 ezer kutyával vesznek részt az eseményen, amelynek részeként rendezik december 30-án a Magyar Kutyafajták Világtalálkozóját, valamint a terrier fajták világtalálkozóját, az INTERRA kiállítást is.
A kutyakiállításra a legtöbb nevezett kutyafajta a golden retriever, a magyar fajták közül pedig a rövidszőrű vizsla – tette hozzá.
Kiemelte: december 29-én tartják az FCI által el nem ismert kutyafajták Európa-bajnokságát, amelyre idén nagy számban jelentkeztek.
A kiállítást kísérőprogramok színesítik, lesznek egyebek mellett szolgálati és keresőkutyás bemutatók, dog dancing bemutatók, amelyen a kutyák a gazdáikkal show keretében mutatják be tánctudásukat, de a magyar fajtáknak agility bajnokságot is rendeznek – mondta.
A European Dog Show a világ egyik legjelentősebb nemzetközi kutyakiállítása, melyet évenként rendeznek meg Európa országaiban, Magyarországon utoljára 2008-ban tartották meg az eseményt.
A Hungexpo honlapján olvasható tájékoztatás szerint a kutyakiállításra a látogatói jeggyel történő belépés csak érvényes védettségi igazolvány felmutatásával lehetséges. A tizennyolc évesnél fiatalabbak védettségi igazolvány felmutatása nélkül is részt vehetnek az eseményen, de kizárólag a koronavírus ellen védett személy felügyelete alatt. A hat évesnél fiatalabb gyerekek számára a belépés ingyenes.
A maszk használata kötelező a kiállítás teljes területén a rendezvény időtartama alatt.
Az eredetileg májusra tervezett eseményt pandémiás és szervezési okokból kellett áttenni december végére, így a kutyakiállítás lesz az „Egy a Természettel” – Vadászati és Természeti Világkiállítás zárórendezvénye.
A kutyakiállításról további információk a http://eds2021.hu/ oldalon olvashatók.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

UNESCO NEMZETKÖZI JAZZNAP 2024.
A hazai kezdeményezésű Jazznap.hu, az UNESCO Nemzetközi Jazznap megünneplésére rendezett koncertfolyam idén újra számos helyen látogatható! Herbie Ha…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…