2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Valahol Európában musical Simonpusztán!

Január 21-én 19.00-kor a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ várja az érdeklődőket, a „Valahol Európában” című előadásra.

Az Érd mellett található helyszínen egész évben megtalálhatjuk a kedvünkre való szórakozást, a család apraja-nagyja kikapcsolódhat. A változatos programok nagy népszerűségnek örvendenek a téli időszakban is, hatalmas fűtött rendezvénysátorral készültek a szervezők a felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt.

 

A „Valahol Európában” című klasszikus darabot tekinthetik meg a vendégek a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban, a Magyarock Dalszínház és a Magyar Történelmi Színház bemutatásában.

Zeneszerző: Dés László

Dalszöveg: Nemes István
Szövegkönyv: Böhm György – Korcsmáros György – Horváth Péter
Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmje alapján készült.

 

Egy árva gyermekekből álló csapat és egy rendkívüli felnőtt, egy nemes lelkű művész a háború sújtotta Magyarországon. Varázslatos történet hűségről, bátorságról, barátságról és emberségről az embertelenségben. A világhírű film alapján készült színpadi játék hűen követi az eredeti mű cselekményét, a II. világháború után utcára került, árván maradt gyerekek kálváriáját. A kivetettekkel, a hátrányos helyzetűekkel, az etnikailag másokkal, a megváltozott világban önmagukat keresőkkel szolidaritást vállaló, a humánum alapértékeit felmutató, a művészet, a zene megváltó erejében hívő, az együttérző és befogadó szeretet erejét sugárzó alapmű messze túlmutat a konkrét alaphelyzeten, és a magyar módra vállalható európaiság nagy erejű megfogalmazását adja.

 

Szereplők:

Simon Péter: Makrai Pál

Kuksi: Papp Csaba

Hosszú: Ondrik János

Suhanc/Éva/: Kuczmann Ágnes

Ficsúr: Budai Márton Zoltán

Szeplős: Monori Dominik

Csóró: Pethő Marcell

Professzor: Mészáros Tamás

Pötyi: Másik Abigél

Sutyi: Kis Benjamin

Suttyó-Főúr: Vank Richárd

Balerina 1.: Tóth Dorottya

Balerina 2.: Szathmáry Nóra

Egyenruhás: P. Petőcz András

Tanító: Gieler Csaba

Levente oktató – Sofőr: Krncan Milán

Tróger: Szarvas Balázs

Csengeri Zsanna, Csizmadia Edina, Enyingi Zsófia, Kárai Borbála, Orbán Zsófia, Szomorkovicsné Vizeli Ágota

Szombath Gergő, Ráduly Krisztián, Kuczmann Dávid, Varga Gábor

Másik Anita, Másik Ábel, Másik Ákos

Hang: Bertalanits Zoltán, Kecskeméti Attila

Világítás: Major Zoltán

Díszlet: Siklósi József Ybl-díjas Építész

Jelmez: Másikné Vizeli Anita

Koreográfus Asszisztens: Csizmadia Edina

Verekedés: Gyöngyösi Tamás

Koreográfus: Bakó Gábor

Rendező: Vizeli Csaba

Támogató jegy ára 1000 Ft, valamint 14 éves korig a belépés ingyenes. Jegyek kaphatók a helyszínen és a jegy.hu-n.

https://www.jegy.hu/program/valahol-europaban-130762

 

A műsor a Magyar Történelmi Színház és a Magyarock Dalszínház koprodukciója.
Műsorváltozás jogát fenntartják! Maszk használata kötelező! A Covid-19 vírus miatti védőintézkedéseket a hatályban lévő rendeleteknek megfelelően alkalmazzák!

 

További információk:
https://www.facebook.com/events/504231677647456/?ref=newsfeed

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A KÍSÉRTETMENYASSZONY
2024. április 18. 19.30 Pesti Vigadó Izgalmas arra gondolni, hogy a nagy zeneszerzőknek is akadnak felfedezésre váró műveik. Dvořák, az Újvilág-szim…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…