2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

IX. Jósvafői Hucul Lovasnapok és VI. Nemzetközi Patkolókovács Verseny

2017. augusztus 18-20.

Az idei Jósvafői Lovasnapok immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre az Aggteleki-karszt hegyei közt megbúvó kis hegyi faluban. Az évente megrendezésre kerülő huculösvény a helyi kislófajta egyik legnagyobb megmérettetése.

A hucul ló

A Kárpátokban kialakult fajta jelentősen eltér más fajtákétól, a kultúrfajtákhoz szokott szemű ember számára szokatlan a primitív fajtákra jellemző apró termet. Kicsisége ellenére nem kelti csökött ló benyomását. A középhosszú gyakran hosszú nyakat dúsan fedi a sörény mely vastag szálú a sűrű üstökkel együtt. Igazán előnyös tulajdonságai a hegyes, nehéz terepen mutatkoznak meg. Itt irányítás nélkül, nagy biztonsággal jut túl minden akadályon.

Huculösvény

A közel 15 éves múltra visszatekintő huculösvény verseny azért jött létre, hogy a Krakkói Egyetem által kitalált akadályverseny lehetővé tegye ezen lófajta biztos léptűségének, irányíthatóságának, megbízhatóságának mérését.

Az ügyességi vetélkedőn találkozhatunk épített és természet adta, vizes, hegyes akadályokkal – keskeny árkokat vagy víz feletti, magasra emelt pallókat, meredek vízmosásokat, patakmedreket, természetes fix, engedelmességi és verhető ugrásokat, ijesztő (pl. szalagos kapu) elemeket minden ösvénynek tartalmaznia kell.

A patkolókovács verseny célja a tradicionális patkolókovács szakma művelőinek megmérettetése, tudásuk átadása és megőrzése az utókor számára. A versenyen a kovácsok bemutatják a különböző nemzeti iskolák technológiai sajátosságait, ezzel elősegítve egymás szakmai fejlődését.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Apassionata – Musical Night
Mahó Andrea & Nagy Sándor & Serbán Attila Örömmel jelentjük be, hogy elindult az országjáró Apassionata musical koncert, ahol Mahó Andrea, …
ZSÖK PROGRAMAJÁNLÓ
2023. március 25. – április 2. Egy kis esti fizika – Dittrich Ernő: Mit tehetsz te a klímaváltozás ellen? március 27. 19.00 Művészetek és Irodalo…
Nem túlzás kijelenteni: a hazai küldeményművészet történetébe Miskolc már több mint negyedszázada beírta a nevét. E művészettörténeti tény mozzanatait…

További cikkek