2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Tűzről pattant bűnügy

A cselekmény közepébe vágva, egy szándékos gyújtogatással kezd az írónő, aminek következtében a hamuval lesz egyenlő egy ámis pajta.

Sajnos tragikus kimenetelű az esemény: az ámis közösség egy köztiszteletben álló fiatal férfi tagja életét veszti. Kate Burkholder beleveti magát a nyomozásba, mely során kiderül, hogy az áldozat nem biztos, hogy arany volt attól, hogy fénylett.
Továbbá nincs könnyű dolga, mert akadállyal is szembe kell néznie: az igazság kiderítését nehezíti, hogy a közösség tagjait alig lehet szóra bírni. Idővel a puzzle kezd összeállni, és úgy tűnik, hogy a tűzeset egy kezdő lökése volt a dominóeffektusnak, ami még több életet követel, és aminek végén szörnyű, az ámis közösség sötét oldalát felfedő titkok bújnak meg.
Ez az ügy kifejezetten nehéz, megterhelő Kate számára, mert személyes élményei. Tapasztalatai előhívnak belőle bizonyos emlékeket (ugyanis ámis gyökerei vannak). Viszont legalább van támasza vőlegénye, Tomasetti személyében. Míg az ámisok mindig is kiemelt fontossággal szerepeltek eddig a sorozat köteteiben, ezúttal az Égető titok más szemszögekben is megvilágítja őket, amelyekből nagyon egyszerűnek, már-már köznépnek tűnnek.
Az írónő kiváló munkát végez az ámis kultúra és hiedelmek megismertetése, különösképpen a halál és az isteni akarat kérdéskörei terén. Továbbá remekül ábrázolja az amerikai angol kultúrával való interakció dinamikáját. Az Égető titok, valamint sorozat élvezeti faktorában mindez sokat nyom a latba.
Linda Castillónak ezúttal is sikerült megtalálnia az egyensúlyt a történet alapját adó rejtély és Kate személyes élete közt. Az Égető titok sötét, kiélezett, akciódús és fordulatokkal teli thriller, amely ráadásul morális gondolkodásra is késztet. Ajánlott a sorozatot elölről elkezdeni, hiszen így rajzolódik ki egyre teljesebb kép az ámis kultúráról, valamint a szereplők háttere és jellemfejlődése is így mutatkozik meg.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…