2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Tolvajból világmegmentő?

Bátor és találékony főszereplő, érző-érzékeny űrhajó, idegenek, valamint egy régóta kihaltnak hitt hatalmas és rejtélyes faj – többek közt ezek a Repeszhold alkotóelemei. Kiegészítve militarizmussal, dekadens elnyomó-korlátozó uralkodó osztállyal. Dominic Dulley mindezeket már-már fénysebességgel száguldó cselekménybe ágyazta, hajmeresztő történésekkel kiegészítve. Az író ráadásul a humort sem mellőzi, és a technológia háttérben is találhatók találékony megoldások.

Aurelia „Orra” Kent egy fiatal és naiv tolvaj szélhámos, aki apjával és 14 éves testvérével a gazdagokat rabol ki. Negatív irányba akkor fordul sorsa, amikor célpontjukat, a grófi családból származó Konstantint megkínozva holtan találják; és Orry az elsődleges gyanúsított. Ám ezelőtt birtokába jutott egy medálnak, amelyért bárki hajlandó ölni – ez központi eleme a cselekménynek.

Innentől kezdetét veszi az űrt keresztül-kasul átszelő hajsza, amelyben társul szegődik hozzá egy fiatal arisztokrata és egy magányos farkas „űrgyalogos” – szüksége is lesz rá, mivel intergalaktikus konfliktusba csöppen bele, valamint szembe találja magát egy nem éppen barátságos fajjal.

A Repeszhold klasszikus jellegű űrbéli sci-fi, szembe menve a modern high-tech regényeknek. Ez nem válik hátránnyá, sőt igazi felüdülés. A szereplők kidolgozottsága megfelelő, az események folyama biztos mederben, ugyanakkor egyértelműen túlságosan is gyors ütemben halad előre. Ez, valamint a hiányosság az idő múlásának jelzésében megnehezítik az események követését; továbbá nincs ideje feldolgozni a szereplőknek az eseményeket, aminek következtében a jellemfejlődés lehetősége csorbul.

A negatívumok listája ezzel ki is merül, így ajánlott azoknak, akik bírják az iramot és a cselekményre fókuszáló regényeket. Jó hír azoknak, akik tovább is olvasnák Orry kalandjait, hogy Dulley folytatással is készül.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…