2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Péter és a farkas után Háry János

A Péter és a farkas bemutatójának sikerén felbuzdulva újabb összefogásra készül a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Balázs Győző Református Gimnázium. 2017. március 5-én Kodály Zoltán Háry János című daljátékát mutatják be egy összművészeti produkció keretében, a Művészetek Házában.
A nagyotmondó obsitos, Háry János története elevenedik meg a Művészetek Háza színpadán, 2017. március 5-én, a Miskolci Szimfonikusok, valamint a Balázs Győző Református Gimnázium növendékeinek és szaktanárainak jóvoltából. Az alaptörténet Háry Jánosról a nagyotmondó, örökké optimista és lehetetlent nem ismerő paraszt életéről szól. Az eredeti mű lényegében egyetlen szereplőre, Háryra támaszkodott, de a sokszori feldolgozás nyomán új szereplőkkel egészült ki a történet, mint Örzsével, Háry jegyesével, Marci bácsival, a kocsissal, Ebelasztin lovaggal…
A Miskolci Szimfonikus Zenekar nagyon fontos küldetésének tekinti, hogy a zenei élményt minél szélesebb korosztállyal megismertesse. A társulat saját ifjúsági programmal is rendelkezik, amely magában foglalja a 0‒3 éves korosztálynak szóló Ciróka babakoncerteket, a kisiskolásokat célzó, interaktív „Játsszunk zenét a szimfonikusokkal!” zenei programot, illetve a Hang-ár címet viselő, a város ifjúsági együtteseivel közös előadássorozatot. Most pedig egy teljesen önálló darabbal lepik meg a miskolci zenekedvelő közönséget: ez lesz a Háry János keresztmetszet előadás, március 5-én a Művészetek Házában.
Kodály Zoltán Háry János című daljátéka (1926) mérföldkőnek számít a magyar zenés színpad történetében: ez volt az első parasztzenei alapú daljáték. A szerző egy esztendőre rá hattételes zenekari szvitet is összeállított a daljáték zenéje nyomán, amely könnyedén utat talált immár a külföldi hangversenytermekbe is, mindmáig megőrizve népszerűségét.
A komponista 2017. évi jubileuma alkalmából ‒ a magyar zenetörténet egyik legnagyobb formátumú személyisége előtt tisztelegve halálának 50. évfordulóján ‒ a Háry János keresztmetszet típusú előadását viszi színre a Miskolci Szimfonikus Zenekar: a Péter és a farkas tavalyi sikerén fölbuzdulva, újból a Balázs Győző Református Gimnázium tanárainak és diákjainak kreatív közreműködésével. A zene fölhangzásához ennélfogva vizuális élmények – képi és mozgásos illusztrációk – is társulnak: összművészeti jellegű produkció jön létre. A szervezők kicsiket és nagyokat egyaránt várnak a koncertre!

Koncertadatok:
Kodály: Háry keresztmetszet
2017. március 05., vasárnap 16:00
Művészetek Háza Hangversenyterem
Műsoron: Kodály Zoltán: Háry János daljáték keresztmetszet
Vezényel:  Báthori Lóránt
Közreműködők:  Oláh Bernadett – szoprán;  Koczka Tamás – bariton
Balázs Győző Református Gimnázium képzőművészeti tagozatainak pedagógusai és diákjai

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek