Üde színfolt a Void star a science fiction univerzumában: Zachary Mason a mesterséges intelligenciát mint témát járja körbe kifinomult, már-már szépirodalmi stílusban, szépen felépített karakterekkel és gyönyörű leírásokkal, s még az érzelmekkel is finoman operál. Az általa lefestett disztopikus és futurisztikus világ vonz, beszippant, s végül nem ereszt el.
A könyv nyelvezete és a stílusa kivételes. Mason játszi könnyedséggel csűri a szavakat és csavarja a mondatokat. A cselekményt kétségkívül nehéz követni, így kitartás és figyelem szükséges az olvasásához; a harmadáig eléggé küzdelmes is, amíg beindulnak az események. Viszont cserébe közelebb kerülhetünk az író gondolkodásmódjához és logikájához, valamint elképzeléseihez, vagyis hogyan látja a jövőbeli MI-uralta világot.
A megértést, illetve ama bizonyos fonál felvételét és megtartását nem segíti, hogy három szereplő nézőpontja érvényesül. Irina egy rendkívüli tehetséggel ért a számítógépekhez, illetve azok nyelvén, köszönhetően az agyában található implantátumnak – ebből is tartja fenn magát. Szerencsésnek mondhatja magát ezekben az időkben, amikor gyakorlatilag a kódolók kezében összpontosul a világ összes vagyona. Vele ellentétben Kern a szegényekhez tartozik, aki guberálás közben a véletlennek köszönhetően belebotlik gépbe, amely mesterséges intelligenciája egy számítógépes játékon keresztül tanítja őt, például olvasni vagy számolni. Végül ott van Thales, a diplomata, aki súlyosan megsérül az apja ellen elkövetett merénylet során. A kezelése részeként kap egy memóriaimplantátumot, ami által Irinához hasonlóvá válik. Hármuk élete később összefonódik egy-egy sorsfordító esemény következményeként.
A többszörösen összetett mondatok uralta Void star olvasmányosság szempontjából mindenképp kihívó regény, amely elköteleződést igényel. Megéri azonban, hiszen cserébe rendkívül részletgazdag és színes világot, valamint feledhetetlen hangulatot kapunk. Ajánlott komótosan és kipihenten olvasni, a maximális élvezet érdekében.
