2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF

Az edzés ötparancsolata

Elkezdeni sportolni soha nem késő, és a kor sem lehet kizáró ok. Sok mozogni vágyó nem gondol arra, hogy a minőség sokkal fontosabb a mennyiségnél, ugyanis a rosszul kivitelezett gyakorlatok többet ártanak, mint használnak.

Éppen ezért legyen az illető kezdő vagy már haladó szinten, nem árt önvizsgálatot tartania. Ehhez két izmos kar is akad segítségül: az elismert és sok-sok éves tapasztalattal rendelkező erőnléti edző, Dan John a Beavatkozás című könyvében mindent elárul, hogy bárki a lehető legjobbat és a legjobban hozza ki magából.

Az edző világosan, lépésről lépésre lebontva vezet végig az egyes mozdulatokon. A továbbiakban sem marad magára az olvasó, mert még az egyéni program kidolgozásában és végrehajtásában is mellette marad. A legfontosabb „tanait” pedig összesen öt rövid és könnyen megjegyezhető pontban foglalta össze, amelyek sokaknak az edzéssel kapcsolatos eddigi megközelítéseit, meggyőződéseit minden bizonnyal megingatják, illetve a szerző eredeti célja szerint remélhetőleg felülírják majd. Górcső alá kerülnek többek közt az alapvető mozdulatok mellett a dobások, az erőemelések, de még az olimpiai, a kettlebell és az akrobatika is előkerül.

A megközelítés középpontjában tehát a gyakorlatias „vissza az alapokhoz”-elv áll, az információk pedig rendszerezettek, logikusak, ésszerűek, amelyek segítségével reálisabb célok tűzhetők ki. Mindezek alapján a kötet a szokványos, oktatójellegű kategóriába sorolható be – ám valójában jóval több ennél.  Ugyanis John edző mindemellett filozófiát, illetve mozgás-, sportszemléletet igyekszik átadni, valamint az élvezhetőség kedvéért a védjegyévé vált humorát sem hagyta a pihenőpadon.

Nincs kibúvó tehát: Dan John teleizzadt törülközőn nyújtja a tökéletes útmutatót az alapmozdulatok kijavításához, a mozgékonyság, a hajlékonyság és a súlyemelő-képesség fejlesztéséhez, amelyben számos mozgásformák- és technikát szed ízekre, majd rak össze-helyre. Tanácsait bárki kezdőkön és a haladókon túl a profik egyaránt a hasznára fordíthatja, legyen szó az otthon szárnyait próbálkozó kezdőről, a haladókról vagy a profikról – igen, utóbbiak is, hiszen könnyen lehet, hogy csak a Beavatkozásban lefektetett alapelvek választják el őket a sikertől.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…