2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Az ENSZ Napja Budapesten

A Fiatalok az Emberi Jogokért szervezet önkéntesei ismét emberi jogokat tartalmazó füzeteket osztottak Budapesten. Akciójukhoz ezúttal az ENSZ Napja szolgáltatott aktualitást. A II. világháború borzalmai ráébresztették a világot arra, hogy a jövőben nagyobb nemzetközi együttműködésre lesz szükség ahhoz, hogy a béke és biztonság szavatolt legyen minden ország számára. Ennek az együttműködésnek a koordinálására hozták létre az Egyesült Nemzetek Szervezetét, amelynek 1945-ben 51 alapító tagállama volt.

Az ENSZ alapokmányát 1945. június 26-án San Franciscóban írták alá, s még ugyanabban az évben október 24-én lépett hatályba. Az ENSZ alkotmányának hatályba lépésének emlékére lett október 24-e az ENSZ Napja.

Az alapítók egybehangzó szándéka szerint az ENSZ létrejöttének és működésének célja az, hogy fenntartsa a nemzetközi békét és biztonságot, fejlessze a nemzetek közötti kapcsolatokat, megoldja a gazdasági, szociális, kulturális vagy emberbaráti jellegű nemzetközi feladatokat, valamint hogy az egyes nemzetek által a közös célok elérése érdekében kifejtett tevékenységek egyeztető fóruma legyen.

Az ENSZ történelme folyamán számos intézkedés, nyilatkozat és határozat született annak érdekében, hogy a kitűzött cél elérhetővé váljon. A kezdeti okmányok közül kiemelkedik az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, amelynek ismerete és betartása már önmagában óriási lépés a béke és biztonság elérésére. Ebben a nyilatkozatban meghatározott 30 pont egy-egy alapvető emberi jog, és egyben ezek a jogok jelentik a Fiatalok az Emberi Jogokért szervezet nemzetközi kampányának gerincét. Ahogy L. Ron Hubbard, amerikai humanitárius is írta: „Az emberi jogokat valósággá kell tenni, nem pedig idealista álomként kezelni!” Ezért a jogvédő szervezet minden alkalmat megragad arra, hogy kiadványain keresztül emlékeztessen minket alapvető jogainkra.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek