2024. 04. 16. kedd

Csongor
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

A Demokrácia Nemzetközi Napja

A Demokrácia Nemzetközi Napja alkalmából a Fiatalok az Emberi Jogokért szervezet tagjai emberi jogokat ismertető kiadványokat osztottak Budapesten.
Az ENSZ 2007-ben határozott arról, hogy szeptember 15-ét a Demokrácia Nemzetközi Napjává nevezi ki. A Fiatalok az Emberi Jogokért szervezete a világnapot követő hétfőt, 16-át választották ki arra, hogy emberi jogi füzeteket adjanak át a hét eleji forgatag közlekedőinek.
A füzetek tartalmazzák az ENSZ által 1948-ban elfogadott 30 alapjogot. Ezek között számos olyan jog van, amelyek ismerete és betartása elengedhetetlen ahhoz, hogy megalapozzunk, illetve fenntartsunk demokratikus értékeket maguknak tudó csoportokat.

A Fiatalok az Emberi Jogokért szervezet budapesti aktivistái egy nemzetközi mozgalom részeseiként teszik ismertté alapvető jogainkat. A Nemzetközi szervezetet Mary Shuttleworth dél-afrikai tanár hozta létre 2001-ben. Mozgalma mára a világ valamennyi kontinensén működik több száz csoport formájában.
 Segítségük főként oktató anyagok elkészítésében nyilvánul meg, ezen oktató anyagok mindegyike az ENSZ által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában megfogalmazott 30 alapjogot tartalmazza. A magyarországi szervezet aktivistái is ilyen anyagokat használtak az önkéntes akcióik alkalmával.

A demokrácia a szabadságjogok megadása egy társadalomban, ahol az egyéni és csoportos szabadságjogokat tiszteleteben tartják, és az állampolgárok jogi egyenlőségét elismerik.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Szeretné megajándékozni a párját egy jól időzített romantikus ajándékkal? Randevúról, udvarlásról, esetleg egy évfordulóról van szó? Egy érzelmes megl…

További cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…