2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Ma van a Logisztika Napja

 A Logisztika Napja idén április 21-re, azaz a mai napra esik. Az esemény Németországban már 15 éves hagyománnyal rendelkezik, hazánk pedig 10 éve csatlakozott először a kezdeményezéshez. 
A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) a különleges alkalomra többféle rendezvénnyel, köztük az Edutus Egyetemmel és a Magyar Honvédséggel közösen szervezett programmal is készült, továbbá a Logisztika Napja rendezvénysorozat keretében csatlakozik a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kezdeményezett, nyílt tudományról szóló állásfoglaláshoz.
 
10 éve ünnepeljük Magyarországon a Logisztika Napját
 
Németországban 2007 óta ünneplik a Logisztika Napját. Magyarország a Német Logisztikai Társaság (BVL) kezdeményezéséhez 2012-ben csatlakozott először, melynek köszönhetően hazánkban is már egy évtizede ünnepeljük ezt a napot. Az évente megrendezésre kerülő programok célja, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek a szakmába. Idén sincs ez másként. A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) számos programmal készült, melyekre több száz fős az érdeklődés.
 
„Az idei rendezvényeink fő célja, hogy a szakmabeliek mellett az érdeklődők, köztük számos tanuló is megismerje a logisztika kulisszatitkait, és betekintést nyerjen ebbe a világba. Egyesületünk kiemelt célja már 32 éve a logisztika társadalmasítása, ehhez pedig elengedhetetlen a fiatalok informálása is” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.
 
Logisztika Napja a felsőoktatásban
 
A Logisztika Napjához köthető rendezvények már tegnap, a Knoll Imre Logisztikai Szakmai Műhely megalapításával elkezdődtek. Az Edutus Egyetemen, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) támogatásával megalapított Műhely a 2016. szeptember 6-án elhunyt professzornak állít emléket. A rendezvény Vigh László PhD, az Edutus Egyetem rektorhelyettesének beszédével kezdődött, majd a névválasztásról háláját fejezte ki Siklósi Horváth Klára író, zongoraművész, Knoll Imre professzor özvegye. 
 
„A professzor munkássága jelentős érték a magyar logisztikai világ számára. Kutatási területe volt többek között a logisztikai támogató módszerek a területfejlesztés vonatkozásában, valamint a logisztikai folyamatok tervezése, modellezése is. Mindemellett jó néhány publikációja is megjelent, melyek értéket képviselnek például a legújabb generációs logisztikusok számára is” – hangzott el Dr. Doór Zoltán rendezvényen tartott beszédében.
 
Az esemény folytatásában Dr. Lakatos Péter egyetemi docens bemutatta a szakmai műhely célját. Ezt követően pedig a Magyar Honvédség részéről Schmidt Zoltán vezérőrnagy adott elő, aki betekintést nyújtott a haderőfejlesztés aktualitásaiba, és azok katonai logisztikára gyakorolt hatására.
 
Nyílt tudomány kezdeményezés a logisztikában
 
Az átláthatóság és az együttműködés elvein alapul a nyílt tudomány (open science), mely a tudományos kommunikáció új nemzetközi megközelítése. Magyarország tavaly csatlakozott a kezdeményezéshez, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegyék a kutatás-fejlesztés és innováció eredményeit. A friss kutatási eredmények terjesztésének innovatív módja így a legújabb technológiai fejlesztések és a digitalizáció vívmányainak alkalmazásával valósulhat meg. 
 
„Most a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) is csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez, melynek köszönhetően a magyar logisztikai információáramlás is egy új szintre léphet” – jelentette be az Egyesület elnöke.
 
A csatlakozási oklevelet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) részéről Dr. Szabó István tudományos és nemzetközi elnökhelyettes adja át ünnepélyes keretek között Dr. Doór Zoltán elnök részére.
 
Vasúti interregionális fejlesztés
 
A Logisztika Napja rendezvénysorozathoz csatlakoztak a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) Dél-Alföldi Regionális Iroda munkatársai egy „Vasúti interregionális fejlesztés”, konkrétan a Szeged-Szentmihály, Szabadka-Szeged vasútvonal építése beruházás bemutatásával. A rendezvény témája kiterjed a Szentmihályon újonnan létesülő megállóhelyre, a vasútvonal villamosításához szükséges felsővezeték-hálózat kiépítésére, az új parkolók, kerékpártárolók, utastájékoztatók kialakítására, a felüljáró átépítésére, valamint számos más a vasútvonal kiépítését érintő témákra is.
 
A Magyar Honvédség (MH) és a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) középiskolásokat is megszólító programokkal készül
 
Az idei Logisztika Napja programsorozat záróeseménye a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázisán kerül megrendezésre. A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Magyar Honvédség (MH) közös rendezvényének témája a katonai logisztika, és a kapcsolódó szakterületek, valamint a technikai eszközök bemutatása.
 
„A Magyar Honvédséggel közösen szervezett záróprogramunk részeként az idősebb érdeklődők mellett, már a középiskolás korúaknak is lehetősége lesz betekintést nyerni a logisztika világába. A reggeltől délutánig tartó programok során különböző előadásoknak és bemutatóknak lehetnek az érdeklődők, köztük középiskolai osztályok is a részesei” – tette hozzá a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.
 
A kiállítók között megtalálható lesz a Magyar Honvédség (MH) Anyagellátóbázisa, a Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, a Katonai Közlekedési Központ, a Légijármű Javítóüzem, valamint a Geoinformációs Szolgálat is. A résztvevők – a teljesség igénye nélkül – olyan programokon is részt vehetnek, mint a fegyverzeti és a katonai ruházati bemutató, AirSoft lövészet, de megtekinthetnek többek között konténer rakodó-szállító tehergépjárművet, tehergépkocsit konténerrel, valamint targonca bemutatót is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek