2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kultúra
  • »
  • VIII. Északkelet-Magyarországi Regionális Régészeti Konferencia

VIII. Északkelet-Magyarországi Regionális Régészeti Konferencia

Miskolci Galéria (Rákóczi-ház) Kondor-terem, 2019. március 07. (csütörtök)
A Herman Ottó Múzeum régészei idén nyolcadik alkalommal hívják össze az Északkelet-Magyarország területén dolgozó kollégáikat, hogy megosszák egymással az előző évben végzett kutatásaik új eredményeit. A konferencia sikerességét jól mutatja, hogy évről évre egyre több előadót és érdeklődőt lát vendégül Miskolc – évek óta teltházzal zajlik a rendezvény, rendszeresen közel százan vesznek részt rajta.
A konferenciasorozat 2012-ben jött létre azzal a céllal, hogy a régióban dolgozó régészek legalább évente egyszer nagyobb körben is találkozhassanak egymással, és első kézből halljanak a „szomszédban” dolgozó kollégáik felfedezéseiről. Az egynapos előadássorozaton az őskortól a kora újkorig minden időszak szakértőjének lehetősége nyílik kutatásainak ismertetésére. Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár megye kutatói mellett immár hagyományosan érkeznek előadók Kassáról, Szatmárnémetiből, több hazai egyetemről és kutatóközpontból is.
2019. március 07-én összesen 13 előadást hallhatunk majd a Miskolci Galéria (Rákóczi-ház) Kondor-teremében, a 2018-ban régiónkban folyt ásatásokról és kutatási eredményekről.

Program
8.30    regisztráció
9.20    Köszöntő
9.30    Zandler Krisztián – Markó András – Péntek Attila – Csonka Diána – Végh Tamás: Szécsénke nyíltszíni késő középső paleolit telep 2018. évi feltárása
9.50    Tompa György: Kora rézkori sír Paszabon és kapcsolatai
10.10    Guba Szilvia – Farkas Csilla – Horváth Tünde: Egy névadó lelőhely újragondolva – a Hatvan-kultúra lelőhelyhálózata Hatvan közigazgatási területén
10.30    Pusztainé dr. Fischl Klára: BNP KEHOP projekt Miskolci Egyetem által kutatott lelőhelyei: Cserépfalu-Mésztető, Bükkzsérc-Hódostető, Dédestapolcsány-Nagyvisnyó-Mályinka-Verepce bérc
10.50        Vita
11.10        Kávészünet
11.30    Németh Attila: Szkíta farkas – kelta vadkan, két jó barát? Előzetes eredmények Bükkábrány-bánya 2018-as ásatásairól
11.50        Mester Péter: „Császárok az erszényben” – Különleges szarmata temetkezés Derecske határában
12.10    Nagy Emese Gyöngyvér – Wieszner Balázs: A Debrecen határában előkerült hun kori halotti áldozat
12.30        Vita
12.45        Ebédszünet
13.30    Sörös F. Zsófia: „Rögös utakon” – Beszámoló az MNM-RÖG által vezetett megelőző régészeti feltárásokról az M30-as autópálya nyomvonalán
14.20    Gallina Zsolt – Gulyás Gyöngyi: Ásatárs az M30-on
14.40    Gutay Mónika – Bernáth László – Kerékgyártó Gyula – Molnár László – Safranka János: Terepbejárások és régészeti feltárások Heves és Gyöngyös térségében
15.00        Vita
15.15        Kávészünet
15.30    Peter Tajkov – Balogh Árpád: A tornai Nagyboldogasszony római katolikus templom feltárása
15.50    Berecz Barbara – Rákóczi Gergely – Vadné Bognár Katalin – Valaseková Enikő: Előzetes beszámoló az egri érseki palota kertjében végzett szakfelügyeleti eredményekről
16.10    Dr. Szörényi Gábor András: Dédes középkori várai – Egy tanösvény állomásai a Bükki Nemzeti Parkban
16.30        Vita, zárszó

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek