2021. 10. 17. vasárnap

Hedvig
1 EUR 360 HUF
1 GBP 426 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kultúra
  • »
  • Tájak, gyökerek – kiállítás a Móra Könyvtárban

Tájak, gyökerek – kiállítás a Móra Könyvtárban

Harangi Andrea festményeiből nyílik kiállítás a Móra Ferenc Könyvtárban október 12-én, pénteken délután 4 órától. Az alkotó húsznál is több tájképet hoz el Budapestről Miskolcra, amelyeken visszaköszönnek a szülőföld, a Zemplén hangulatai is.

Sátoraljaújhelyen született, és soha nem is szakadt el a szülőföldjétől. Bár Harangi Andrea 18 éves korától a fővárosban él, minden évben visszajár új élményekkel feltöltekezni, kiállításaival élményt nyújtani. Maga a festészet iránti elkötelezettség is valószínűleg gyökereiből fakad: felmenői között volt festőművész, ő gyermekkorában nagyon szeretett rajzolni, később festőművész mellett tanult… Bár egy ideig úgy tűnt, másik utat választ – közel 20 éve dolgozik a bankszektorban HR vezetőként –, kiderült, hobbiként igenis szüksége van az ecsetre, az olajra, az alkotásra.
Számos egyéni és csoportos kiállítás után, most először Miskolcra is elhozza olajjal és akrillal festett tájképeit. Tárlatát az avasi Móra Ferenc Könyvtárban, október 12-én, pénteken 4 órakor Jászter Beáta szerkesztő-riporter nyitja meg. Közreműködik Csík Noémi (hegedű) és Ritter József (gitár) művésztanár. A kiállítás november 6-ig látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Egy szolgálaton kívüli miskolci rendőr észlelése alapján állították elő a diósgyőri egyenruhások azt a sofőrt, aki egy zebrán kis híján elgázolt egy g…

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum