2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Sportoló vagy szakács lenne a hetedikesek nagy része

Közel tízezer fiatal részvételével készült pályaválasztási kutatás

9071 hetedik osztályos diák részvételével készítette el 2018-as pályaorientációs kutatását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Az országos felmérés a fiatalok továbbtanulás és szakmaválasztás iránti érdeklődése mellett a szülők gyermekük jövőjére gyakorolt hatását is vizsgálta.

A reprezentatív kutatásból kiderül, hogy a tanulók 95 százaléka aktívan foglalkozik a továbbtanulás kérdésével: legtöbben az internetet és a szülőkkel való beszélgetést választották a tájékozódásra. Terveiket tekintve a diákok 36%-a szeretne főiskolai vagy egyetemi diplomát szerezni, őket követik a szakma és érettségi után érdeklődők (23%), 15% szakképzettség megszerzésében gondolkodik, 12% pedig szakgimnáziumi érettségi letételét tervezi. A megszerzendő végzettséggel kapcsolatban a megkérdezettek negyedének azt tanácsolták a szülei, hogy szerezzenek szakmát és érettségit. Hasonló arányban szorgalmazták a diplomát, 22 százalékukra pedig a szülők rábízzák a választást. Megfigyelhető, hogy a tanácsok összefüggésben vannak a szülők iskolai végzettségével: a sajátjukhoz hasonló pályát képzelnek el gyermekeiknek is.

Az adatok szerint a professzionális sport és az állatgondozás a legnépszerűbb jövőbeli foglalkozás a diákok körében (32-32%), de a számítógépen végzett munkát és a szakácsmesterséget is 30 százalékuk jelölte meg válaszlehetőségként. Munkájukkal kapcsolatban a legtöbben a biztos munkahelyet és a magas kereseti lehetőséget tartják a legfontosabbnak, de elengedhetetlen számukra, hogy jó viszonyt ápoljanak a kollégáikkal és érdekes legyen a munkakörük,

A hetedik osztályos diákok továbbtanulási terveire jelentős mértékben hatnak életkörülményeik: a hátrányos környezetben felnövő gyerekek tanulási, pályaválasztási ambíciói sokkal alacsonyabb szintűek, mint a jobb módú családból származóké. A nemek között is megfigyelhetőek reprezentatív különbségek: a fiúk körében jóval magasabb a gépipari, illetve fémipari foglalkozások iránti érdeklődést közelítő Gépipar/fémipar-index értéke, a lányok esetében pedig a művészeti, kreatív tevékenységek iránti fogékonyság a gyakoribb.

A felmérés szerint nincs jelentős különbség a más régiókban élő gyerekek jövőbeli foglalkozási terveit illetően, de megfigyelhető, hogy a közép-magyarországi térségben magasabb a szellemi foglalkozást választók aránya. A diplomaszerzésre leginkább a budapesti fiatalokat buzdítják a szüleik, míg Heves megyében ez az arány mindössze 22%. Az érettségi és szakma megszerzése kapcsán kiegyenlítettebbek az arányok a megyék között: jellemzően 15-20% támogatná gyermekét az érettségi megszerzésében, a legtöbb megyében pedig a tanulók nagy része azt a tanácsot kapta, hogy szakmát és érettségit is szerezzen.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara több fronton segíti a gyerekeket és szüleiket a pályaválasztásban, többek között a www.szakmavilag.hu oldalon találhatnak hasznos információkat.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek