2021. 10. 26. kedd

Dömötör
1 EUR 365 HUF
1 GBP 434 HUF

Operett a keleti nyitásról

Míg manapság kazah költőknek állítunk szobrot, vagy épp piros pöttyöket keresünk az újszülötteken, kicsit több mint száz évvel ezelőtt arisztokrata hölgyek segítségével próbáltunk nyitni az egyébként tőlünk idegen kultúrájú keleti országok felé. Legalábbis erről szól Lehár Ferenc operettje, A mosoly országa, melyet a Budapesti Operettszínház választott idei évadbeli utolsó bemutatójául. Csak az a gond, hogy – amennyiben az új fenntartó elvárásain kívül voltak más okai is – nem értjük, miért.

Kerényi Miklós Gábor rendező-igazgató a tőle megszokott módon monumentálisan és populárisan állította színpadra a Lehár-operettet. Előbbi indokolható a zenevilággal és az országokon átívelő történettel, azonban utóbbit nehezen tudtuk értelmezni, főleg, hogy komolyabb koncepció nélkül, csak önálló, elszórt motívumok formájában jelentek meg a modern megoldások. A táncos-komikus mai jellegű táncbetétet még akkor sem éreztük odaillőnek, ha tudtuk, hogy a darab korábbi rendezései között találtunk már példát ilyenre, a LED-falas vetítést pedig ezúttal nem tudjuk máshogy értékelni, mint közönséges parasztvakításnak.

A mellékszereplők is ezt az utat követik. Jantyik Csaba apaszerepe konzervatív és a szerep jellegéhez képest szokatlanul árnyalt (hiába, nincs kis szerep, csak kis színész – és ez itt egyáltalán nem érvényes); Földes Tamás Csangja és Peller Károly főeunuchja azonban – más-más okokból, de – elveszik a darabban. A főeunuch csupán viccelődés tárgyává válik (holott azért egész érdekes melléktörténet bontakozhatott volna ki), Csangot pedig ez a koncepció (az utolsó jelenet kivételével) csupán a szerelmesek keréktörőjének állítja be, holott ott is jóval többről lenne ennél szó. Földes Tamás dicséretére legyen mondva mindezek, hogy ellenére vérbeli színészként próbál ő a kereteken belül minél több irányba elmenni, csakhogy nagyon meg van kötve a keze.

Boncsér Gergely formálja meg a kínai herceg-nagykövet-miniszterelnök, Szu-Csong szerepét. Teszi ezt kellő magabiztossággal, jó kiállással – modorossága pedig a műfaj által megengedett határok között marad. Partnerét, Liza grófnőt Frankó Tünde operaénekesnő alakítja, ami viszont a Viktória után ismét elhibázott választásnak bizonyult. Hangi kvalitásait senki sem vitatja, néha azonban olyan érzésünk volt, mintha anya-fia kapcsolatot látnánk a primadonna és a bonviván között – ez mind a megjelenésre, mind a „kémiára” igaz.
A táncoskomikus-szubrett páros (Kerényi Miklós Máté és Dancs Annamari) között azért sokkal jobban vibrál a színpadi levegő, és mindketten korrektül helyt állnak, bár egyikük sem élete fő alakítását nyújtja.

Az egy-két gyengébb színészi teljesítmény ellenére A mosoly országa operettként nem sikerült rosszul. A jelmezek és a legyező-koncepciójú díszlet látványos, az énekhangok (főleg Boncséré) első osztályúak, a koreográfia olyan, amilyennek lennie kell, egy-két színpadkép pedig kifejezetten elragadó. A premiert követően az igazgató azt mondta, hogy ezt a Lehár-darabot akkor éri meg elővenni, ha összeállt egy csapat, aki kiválóan el tudja játszani-énekelni azt – és ez kétségtelenül teljesült is. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy egy élő műfajt, azaz egy színházi előadást nézünk – és mint ilyen, A mosoly országa nehezen értékelhető.

Kerényi Miklós Gábor korábban azt nyilatkozta a darabról, hogy „aktuális, hogy hogyan lehetnek a különböző kultúrkörökből érkezők elfogadóak egymással”. Mi ezzel nem tudunk egyetérteni, és nem csupán a klasszikus „operett-happyend” hiánya miatt, hanem a darabon végigívelő elutasítás miatt sem. Magyarországon a kínai nagykövetet kezelik teljesen kívülállóként, akit csak a státusza miatt fogadnak kénytelen-kelletlen maguk közé; Kínában pedig az ifjú miniszterelnök feleségére néznek ferde szemmel (elnézést a szóviccért).  Az, hogy valaki összeházasodik valakivel, még nem a teljes elfogadás – az csak utána kezdődhetne.

A mosoly országa azonban épp arra példa, hogy ha nem tesz meg mindkét fél (legyen szó emberekről vagy országokról) mindent, akkor a kísérlet halálra van ítélve. (Hasonló a helyzet a jövő évben felújításra kerülő A Bajadérnál, ahol pedig a boldog befejezés csak az egyik fél saját életének teljes feladásával következhet be – szintén szkeptikusak vagyunk abban, hogy ez működőképes-e hosszú távon, valóban legyőz-e mindent a rövid idő alatt kialakult szerelem). Márpedig enélkül elfogadásról beszélni csak a mesékben lehet.

Dicsuk Dániel
Fotók: Budapesti Operettszínház

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

Sokaknak segít a Civilút Alapítvány Hiánypótló és egyben szemléletformáló internetes platformot hozott létre a Civilút Alapítvány egy évvel ezelőt…
Életének 76. évében elhunyt Venczel Vera Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész - tudatta a Vígszínház szombaton az MTI-vel. …

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum