2024. 04. 16. kedd

Csongor
1 EUR 394 HUF
1 GBP 462 HUF

Megnyílt a XXIII. Miskolci Téli Tárlat

Hagyományos és új stílusú alkotásokkal megnyílt a XXIII. Miskolci Téli Tárlat.

Az idén is nagy érdeklődés kísérte a kortárs művészek körében a  Miskolci Téli Tárlat pályázati kiírását.

A szombati megnyitó ünnepségen Kákóczi András, a Miskolci Galéria vezetője elmondta: a 134 művész által beküldött 309 művet háromtagú zsűri, Kopasz Tamás képzőművész, Lenkey-Tóth Péter festőművész és Szoboszlai Lilla művészettörténész bírálta el, válogatta ki. A közönség elé így végül 82 művész 141 alkotása kerül. Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy a városban mindig kiemelkedő színvonalú képzőművészeti élet zajlott. Ennek megfelelően minden időszakban meg volt az igény, az elkészült alkotások bemutatására, és ezek között a Téli Tárlat volt az egyik legfontosabb. Minden ilyen kiállítás egy pillanatkép, amely megmutatja, hogy hol tart, merre halad a kortárs művészet. Viszont ha egymás mellé tesszük a huszonárom kiállítás anyagát, akkor látható az a fejlődési ív, amely az elmúlt évtizedeket jellemezte. Az idei kiállítás azért igazán izgalmas, mert technikai megkötés nélkül lehetett pályázni, a nézők tehát sok újdonsággal is találkozhatnak.

Ezt követően Bujdos Attila újságíró a művészetről szóló személyes hangulatú írásával nyitotta meg a Téli Tárlatot, amely 2017. január 28-ig tekinthető meg a Miskolci Galériában.
A XXIII. Miskolci Téli Tárlat díjazottjai (a zsűri tagjai: Kishonthy Zsolt művészettörténész, Kónya Ábel és Kótai Tamás képzőművész):

Díjalapító    XXII. Téli Tárlat díjazott                                            Díjazott

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata                 Rácmolnár Sándor

Herman Ottó Múzeum – GNR Bt.                                         Stark István

Szegedi Művésztelep                                                           Orosz Csaba

Miskolci Galéria                                                      Bandis Barbara és Kovács Nikolett

City Hotel Miskolc****                                                     Lipkovics Péter

Rónaszéki László műgyűjtő                                                  Fejér Ernő

MissionArt Galéria                                                               Négyesi Ádám

Spanyolnátha Művészeti Folyóirat                                Durucskó Zsolt

Múzsák Kertje Alapítvány                                              Dombovári Ágnes    

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek