2024. 07. 22. hétfő

Magdolna
1 EUR 390 HUF
1 GBP 463 HUF

Még többet a lovakról

Monty Roberts neve sokaknak talán semmit sem mond – a lovak szerelmeseinek azonban épp ellenkezőleg: ő az a férfi, aki ért a lovak nyelvén, s ismeri minden rezdülésüket.

Nincs szó itt mellébeszélésről, de legfőképp nem valótlanságról. Merthogy Roberts saját bőrén tapasztalta meg, valamint saját erejéből tanulta meg e szabadsággal, vadsággal azonosított csodálatos állatok természetét. Tapasztalatait, valamint a lovak szelídítésére kidolgozott, mára elterjedté vált, úgynevezett csatlakozás módszerét könyvben is megosztotta a nagyérdemű olvasóval.

Roberts még gyerekként tanulmányozta ezeket az állatokat. Na, nem laboratóriumi, kísérleti körülmények közt, hanem tényleg igaziból: a vadonban hetek alatt alaposan megfigyelte a musztángokat. Egyedül. Tizenhárom évesen mindössze. Életre szóló és felbecsülhetetlen tapasztalatra tett szert ezáltal, ami örökre megváltoztatta az életét. E tudást felhasználva alkotta meg világhírű módszerét, mely rengeteg trénernek, idomárnak vált már hasznára. Mindez megörökítésére és továbbadására megírta Az igazi suttogó című könyvét, melyben a módszertanon túl személyes élményeiről, érzelmeiről, meglátásairól is beszámol.

Mindez nem csalás, nem ámítás – tényleg. A suttogó számtalan bemutatót tartott, melyek során a hitetlenkedők, laikusok bizonyságot nyerhettek: Monty Roberts nem holmi bűvész. Míg a hétköznapi embereket könnyebb meggyőzni, addig a legszakavatottabb embereket igen nehéz lenyűgözni. Ám Roberts őket is meg tudta nyerni magának: a Nevadai Fennsíkon (ahol anno gyerekkorában egyedül élt) meg tudta mutatni tehetségét, szakértelmét, tudományát, s immár a szakma is fejet hajt előtte.

Ehhez kapcsolódik másik írása, a Shy Boy. Egy vadon élő musztángot hívnak így, akit, mint oly sok másik társát, szintén „megadásra” bírt a suttogó. A kettejük közt kibontakozó bensőséges kapcsolatról szól – mert meghittség, intimitás nem csak ember-ember közt alakulhat ki, hanem szoros kapocs bizony állatokhoz is fűzhet – végtére is érző lények ők is.

A látszat ellenére nem esett át a szerző a ló másik oldalára, ugyanis nem vette túlságosan érzelgősre a hangnemet – nem a túlfűtött romantika jegyében íródott a könyv. Hanem hogy a kívülállók bepillantást nyerhessenek ebbe a zárt, szűk, kivételes, nem mindennapi világba, atmoszférába – amelyhez az említetteken túl olykor humoros, olykor pedig borúsabb momentumok is hozzátartoznak.

Így a Shy Boy – Egy vad musztáng megszelídítése roppant szórakoztató, emberi (és állati), ugyanakkor elgondolkodtató (és gyönyörű fotókkal illusztrált) írás. Mert mindazon túl, hogy egy érdekes és izgalmas módszerbe, szakmába avat be, aki elolvassa, annak biztosan megváltozik az állatokkal kapcsolatos nézőpontja, illetve mélyebb megértéssel és szeretettel fordul ezután feléjük. S ha már ennyit elér Monty Roberts, akkor nem volt hiába, hogy papírra vetette életének legmeghatározóbb szeletét.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek