2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

MADARÁSZ IVÁN AZ ARTISJUS ÚJRAVÁLASZTOTT ELNÖKE

A szerzői egyesület újabb kétéves ciklusra erősítette meg az elnök pozícióját
 
Budapest, 2018. január 11. – 2014 és 2016 után immár harmadszor kapott bizalmat Madarász Iván: a komolyzeneszerzőt újabb két évre választotta meg elnöknek az Artisjus szerzőkből álló vezetősége.

Az 1949-ben született művész számos szakmai elismerés (pl. Erkel Ferenc-díj, Bartók-Pásztory-díj) birtokosa, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2016-ban kapott Kossuth-díjat. az emberi hang és a hangszeres technika újabb módozatainak kutatására építő, több zenei műfajban is jelentős műveket kiérlelő, gazdag zeneszerzői pályája elismeréseként. 1980 óta állandó oktató a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol 2002 óta egyetemi tanári rangban a zenetudományi és -elméleti tanszéken tanít. Madarász Iván szakmai közéleti tevékenysége is igen aktív. Az Artisjus vezetőségében végzett munka mellett a Magyar Zeneszerzők Egyesületének alapító és elnökségi tagja, valamint több zenei alapítvány kurátora.

 
Az Artisjus tevékenysége különösen fontos a szerzői közösség számára, hiszen az utóbbi években a szerzői jogdíj a magyar zenei alkotók kiemelten fontos bevételi forrásává vált. Az Artisjus évente kb. 15 500 magyar alkotónak fizet ki jogdíjat.
 
Madarász Iván elmondta: „Úgy értékelem, hogy harmadszori megválasztásomban a magyar szerzői jogvédelem folyamatossága fejeződik ki. Az elkövetkező ciklusban is arra törekszem, hogy az elmúlt időben kialakult műfajok közötti szolidaritás tovább erősödjék.”
 
Az Artisjus Egyesület Vezetőségének tagjai
Czutor Zoltán (könnyűzene)
Malek Miklós (könnyűzene)
Szabó Áron (könnyűzene)
Victor Máté (könnyűzene)
Hollós Máté (komolyzene)
Madarász Iván elnök (komolyzene)
Sugár Miklós (komolyzene)
Tihanyi László (komolyzene)
Szkárosi Endre (író)
Universal Music Publishing EMB (képviseli: Boronkay Antal)
 
Az Artisjus egyesület és jogelődjeinek elnökei
1907-1918: Herzfeld Viktor
1918-1919: Hubay Jenő
1919-1944: Huszka Jenő
1944:  Sándor Jenő
1945-1952: Heltai Jenő
1953-1956: Kadosa Pál
1956-1958: Bölöny György
1958-1983: Kadosa Pál
1983-1987: Petrovics Emil
1987-1991: Lendvay Kamilló
1991-1999: Petrovics Emil
1999-2012:  Bródy János
2012-2014:  Victor Máté
2014-:   Madarász Iván
 
***
AZ ARTISJUSRÓL
Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület a zeneszerzők, szövegírók, zeneműkiadók és irodalmi szerzők egyesülete. Az alkotók azzal bízták meg, hogy egyes szerzői jogaikat kezelje, s így jövedelemhez jussanak munkájuk után. Ezért jogdíjat szed azoktól, akik a műveket – egyebek között profitszerzési céllal – nyilvánosan felhasználják, és a beszedett díjat kifizeti az érintett szerzőknek. Az Artisjus küldetésének része, hogy minél egyszerűbbé tegye az alkotók és az alkotásokat használók viszonyát mindkét oldal megelégedésére; ezért közvetítő-szerepre törekszik a zenerajongók, könyvbarátok, illetve a szerzők és a jogalkotó között.
 
Az Artisjus jogelődjét 1907-ben alapították a magyar zeneszerzők, szövegírók és zeneműkiadók. Ma közvetlen megbízással mintegy tízezer magyar szerző jogait kezeli, ezen kívül a hasonló külföldi szervezetekkel kötött szerződései alapján több millió zenei és irodalmi szerző jogkezelését végzi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál bejegyzett közös jogkezelő szervezetként.
www.artisjus.hu
 
 

További információ:
dr. Tóth Péter Benjamin / Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület
e-mail: ptoth@artisjus.com / mobil: +36 20 5462 879

Marsiczki Tímea / Próbakő Kommunikáció
e-mail: artisjus@probako.hu / mobil: +36 30 4360 614

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek