2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kultúra
  • »
  • Ma lenne 110 éves L. Ron Hubbard filozófus, író, a Szcientológia alapítója

Ma lenne 110 éves L. Ron Hubbard filozófus, író, a Szcientológia alapítója

1911. március 13-án, Amerikában született L. Ron Hubbard, aki megalapította a Szcientológia vallását.

Bár a Washington egyetemen matematikát és mérnöki tudományokat tanult, továbbá egyike lett az atomi és molekuláris jelenségekkel elsőként foglalkozó hallgatóknak is, érdeklődése a reál tárgyaktól mégis az emberi elme és lélek felfedezése felé fordult. További munkássága során Hubbard a mérnöki tudományok pontosságát, következetességét, megjósolhatóságát és bizonyíthatóságát kezdte el ötvözni a filozófiával. Hagyatékát a közel 40 millió szót tartalmazó könyveiben (melyek közül jónéhány  bestseller lett) és több mint 3000, felvételen rögzített előadásában adta át az emberiségnek.

Születésnapja a szcientológusok jelentős ünnepének számít, amikor nemcsak alapítójuk sokszínű életútjára emlékeznek, hanem ezzel párhuzamosan arra is, milyen eredményeket értek el az egyházzal és közösségével a társadalomjobbítás területén abban az évben. L. Ron Hubbard mindenekfelett humanitárius volt, mások segítését mindennél fontosabbnak tartotta. A Szcientológia egyház pedig ezt a hagyományt viszi tovább, és számos nemzetközi társadalomjobbító programja van jelen hazánkban is már évtizedek óta. Ilyen például a Drogmentes Magyarországért Maraton, amely 18 éve világosítja fel a fiatalokat a drogok káros hatásairól, vagy az Út a boldogsághoz kampány, amely a hanyatló erkölcsi értékek emelésére jött létre, illetve a Fiatalok az Emberi Jogokért csoport, amely az alapvető emberi jogok ismerté tételét és betartatását tűzte ki célul.

Ám az elmúlt egy évben a világjárvány miatt a jótékonykodás még inkább a nemzetközi egyház és a magyar szcientológus közösség tevékenységeinek fókuszába került . Az, hogy segíteni kell az Embert, szintén L. Ron Hubbard hagyatéka, amiről többek között így nyilatkozott: „Szeretek másokon segíteni, és életem legnagyobb örömének tekintem, amikor azt látom, hogy egy ember megszabadítja önmagát az árnyaktól, amelyek elhomályosították napjait. Az ember ezeket az árnyakat annyira sűrűnek látja, és azok olyan súllyal nehezednek rá, hogy amikor felfedezi, hogy ezek csak árnyak, és képes átlátni és átsétálni rajtuk, és újra megfürödhet a napfényben, akkor rendkívül boldognak érzi magát. És attól tartok, én is éppoly boldog vagyok, mint ő.”

Ennek a hubbardi humanitárius segítő késztetésnek a szellemisége nagyon is ott van a Magyarországi Szcientológia Egyház, illetve a szcientológus közösség tevékenységében, akik válaszul a világjárványra az első lezárások alkalmával elkezdték még intenzívebbé tenni a jótékonysági akcióikat. Először egy koronavírus betegeket ápoló kórház dolgozóinak adományoztak, majd onnantól kezdve meg sem álltak. Adományoztak a rászoruló nagycsaládosoknak, gyermekeiket egyedül nevelőknek, időseknek, fiataloknak, gyerekeknek, Budapesten és vidéken, városokban, községekben, falvakban, Erdélyben és a földrengés után még Horvátországban is. Tavaly április óta az önkéntes lelkészek szinte minden egyes héten eljuttatták segélycsomagjaikat jótékonysági alapítványoknak, a Vöröskeresztnek, más egyházaknak, illetve szeretetszolgálatoknak, akiken keresztül segítették a rászorulókat, de adakoztak több gyermekotthonnak, magánszemélyeknek, mentősöknek, iskolának és még egy állatmenhelynek is.

Hogy mit adományoztak? Azt, amire éppen szükség volt, így ezek skálája igen széles: adtak friss gyümölcsöt és zöldséget, tisztálkodási és tisztítószereket, ruhákat, mobil EKG-t és vérnyomásmérőt, lázmérőket, virágot, fertőtlenítőket, hegymászó-köteleket az összeomlott háztetők megjavításához, elektromos fűtőtesteket, főzőlapokat, könyveket, írószereket, pelenkákat, játékokat, tanszereket, 60.000 db egészségmegőrző kisfüzetet, és a legtöbb esetben tartós élelmiszert, hisz akik munka nélkül maradtak és elfogyott a pénzük, bajba kerültek már az alapvető élelmiszerek beszerzésével kapcsolatban is. Az elmúlt egy esztendőben átadott összesen 20 tonnányi adománnyal legfőképpen arra összpontosítottak a szcientológusok, hogy a járvány miatt megszorultakat kisegítsék és ne hagyják lesüllyedni, továbbá arra, hogy lehetőleg a legtöbb egyházzal, jótékonysági alapítvánnyal összefogva minél többekhez jusson el a segítségük.

Az önkéntes lelkészek igyekeztek számos szervezettel és egyházzal összefogva eljuttatni a segítséget minél több emberhez. L. Ron Hubbard humanitárius öröksége halála után 35 évvel is tovább él, és a szcientológusok – bár ma csak az internetes térben jönnek össze megünnepelni alapítójuk születésnapját –  folytatják tovább emberbaráti küldetését és a céljai irányába való törekvést, melyek Hubbard szavaival élve: „Egy civilizáció, ahol nincs őrültség, ahol nincsenek bűnözők, és nincs háború, ahol a tehetség virágozhat, a tisztességes lények jogai megadatnak, és ahol az Ember szabadon szárnyalhat egyre magasabbra – ezek a Szcientológia céljai.”/X/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek