2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Kirándul a kerámia

A Pataki Kerámia Kft. immár hagyományosan rajzpályázatot hirdetett Kirándul a kerámia címmel, 2013. április 5. és  22. között, 3-12 év közötti gyerekek részére.

A pályázatok témája minden évben változik, most a gyerekek kirándulások alkalmával átélt élményeiről szóló rajzokat várták az ország minden részéről. A pályázat az évek során egyre népszerűbb, egyre több gyermek küld rajzokat, vesz részt a nyitó ünnepségen és a tavaszi iskolai kirándulás keretében tekinti meg a kiállítást.
Uzelmann Annamária a Pataki Kerámia sárospataki gyárának ügyvezető igazgatója továbbra is fontos feladatának tartja a következő generáció művészeti nevelését és a kézművesség tiszteletét, szeretetét. Azt, amit az emberek megismernek és gyakorolnak annak a tevékenységnek a nehézségét és tiszteletét is megtanulják. A mindennapokban az étkezési kultúrától kezdve a lakberendezésen át az elvontabb művészetek megértéséig fontos a művészethez való viszony.  Teljesebbé és szebbé tehető az élet a művészetek alkalmazásával, gyakorlásával.

Az egyes kategóriák nyertesei a 2013. május 10-én megrendezett díjkiosztó ünnepség keretében kerültek kihirdetésre. A nyertesek díjait Czidor Ágnes festőművész adta át.  A megnyitón nemcsak az alkotás öröméért járó díj és a hasonló korú gyerekek rajzainak tanulmányozása adja, ha nem az egyéni és együttes alkotás örömét is a megnyitót kísérő kézműves foglalkozáson.

Nyertesek:
7 év alattiak:               I. hely:     Tóth Réka
II. hely:     Piti Konrád Levente
7-8 év közöttiek:        I. hely:     Haraszti Viktória
II. hely:     Tolvaj Bence
9-10 év közöttiek:       I. hely:     Horváth Dorina
II. hely:     Fülöp Nóra
11-12 év közöttiek:     I. hely:     Diós Bence István
II. hely:     Jaskó Emma

Ezen kívül különdíjakat, a legtöbbet teljesítő iskolának és a legeredményesebb rajztanároknak összesen 70db díjat osztott ki a zsűri.

A legnagyobb öröm az kis alkotóknak, hogy a saját rajzukkal festett kerámia tárgyakkal térhetnek haza. Ez megmutatja az alkotónak, hogy milyen különbözőségek vannak az anyagok alkalmazásában ugyanazon gondolatok kifejezésére. Saját maguk is megtapasztalhatják, mert az alkotók elnyerték a lehetőséget, hogy részt vegyenek egy sárospataki gyárlátogatással egybekötött kézműves foglalkozáson, ahol a manufaktúra titkaiba is bepillantást nyerhetnek és maguk is megpróbálkozzanak a kerámiafestéssel.

Minden pályázó gyermeket emlék plakett emlékeztet majd arra, hogy részt vett a Kirándul a kerámia rajzpályázaton, amit erre az alkalomra terveztek Sárospatakon és egy pályázó kislány figurája díszíti.

Uzelmann Annamária mesélt arról, hogy a rajzok kerámiára történő festése során a festőknek is örömet szerzett a sok új szokatlan feladat kivitelezése. A festők a gyerekek megoldásaiból új ötleteket kaptak, új technikai részleteket kísérleteztek ki.
Az ügyvezető asszony továbbá hangsúlyozta, hogy a Pataki Kerámia hitvallása szerint a nyereség nem csupán anyagi gyarapodás lehet, hanem az az öröm és jókedv, melyet a jól elvégzett munka kapcsán tapasztalunk.

Az eredményhirdetés után ünnepélyes keretek között megnyitották a fiatal művészek által beküldött rajzokat felvonultató kiállítást. A jelenlévők birtokba vették az agyagot, a ceruzát, krétát és hozzáláttak a helyszín és alkalom inspirálta alkotások készítéséhez
Remélhetőleg az iskolai kirándulások alkalmával több, a városba látogató fiatal számára is élményt nyújt majd a 3 hétig nyitva tartó kiállítás.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek