2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Kevés város büszkélkedhet ilyen színházzal

„Kevés város büszkélkedhet ilyen színházzal” – Megtartotta évadzáró társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház


A tavalyi évadhoz képest négyezerrel több, összesen 139.304 nézőt szólított meg a 2016-2017-as évadban a Miskolci Nemzeti Színház 491 előadása. A június 6-án megtartott társulati ülésen a művészeti tanács tagjai összegezték az évad eredményeit és átadták a legjobbnak ítélt művészek és színházi munkatársak díjait.

Béres Attila igazgató beszédében elmondta, az idei a színház egyik legjobb évada volt. – Sokat gondolkoztam rajta, hogy hogyan kell elmondani valamiről azt, hogy jó: úgy, hogy jó. Tényleg nagyon jó! Ezt igazolják a számok, és a szakmai vélemények is, hiszen szinte minden nyári színházi fesztiválon képviselteti magát valamelyik előadásunk a POSZT-tól egészen a Magyar Táncfesztiválig – hangsúlyozta Béres Attila. – Már az évad elején nagyon magasra tettük a lécet, de ezt a kezdeti lendületet tartani, sőt, fokozni is tudtuk, ami annak köszönhető, hogy a színház minden művésze és dolgozója folyamatosan magas színvonalon végezte munkáját – tette hozzá.

Miskolc Város Önkormányzat nevében Kriza Ákos polgármester mondott köszönetet a színház munkájáért és társadalmi felelősségvállalásáért, hiszen kilépve a falak közül a város ünnepeinek és rendezvényeinek is tevékeny résztvevői a művészek. – Ez a színház minden előadásával színt visz a hétköznapokba. Magánemberként, a nézőtéren ülve engem is magával ragad a színpadi játék, és elfeledkezem minden másról arra a pár órára – mondta Kriza Ákos. Kevés város büszkélkedhet ilyen színházzal, és ez nekem is, mint polgármesternek, rendkívül megtisztelő – zárta sorait.

Szabó Máté művészeti vezető kiemelte, ez a színház minden területen megóvta magát a romlástól. – Vannak persze gyenge pillanatok, amikor valami kevésbé ideálisan, vagy tökéletesen rosszul sikerül, de itt nem ez a jellemző. Ebben a színházban inkább erősítjük egymást. Én pedig hiszek abban, hogy erre van szükség: a jó szóra, a felelősségteljes átgondoltságra, az előrelépésre, a bátorságra és a bizalomra – mondta.

Számos díjat is átadtak az évadzárón. Az évad színművészét a társulat tagjai maguk közül választják ki minden évben. A kollégák elismerését ebben az évadban Fandl Ferenc érdemelte ki. A díj mellé a MOL PETROLKÉMIA Zrt. anyagi támogatása jár, valamint – az előző évadban indult kezdeményezést folytatva – a Miskolc Autóház Kft. felajánlásában egy Seat Ibiza típusú személygépkocsi, amelyet egy hónapon keresztül rendelkezésére bocsát a márkakereskedés.

Losó József, a MIRELITE MIRSA Zrt. vezérigazgatója és felesége évek óta a Miskolci Nemzeti Színház támogatói. Megtörve az előző évek hagyományát, idén nem színművészeket, hanem két rendezőt, Rusznyák Gábort és Béres Attilát díjazták. Az évad legjobb énekkari művésze Hegedűs Richárd lett, a zenekaré pedig Székely Balázs. A Miskolci Balett tagjai Bányai Mirjamot választották az évad legjobb balettművészének. Az Észak-Magyarország, a Borsod Online és a színház elindított egy közös online szavazást is, ahol Görög Lászlót választották meg az év színészének, A mi osztályunk pedig az évad előadása címet érdemelte ki. Az tavalyi évtől a Művészeti Tanács is díjaz színházi dolgozókat. Ebben az évadban Horváth Krisztián díszítő-díszletező és Pónus Katalin gazdasági vezető vehették át a kitüntetést. Idén új díjat is alapított a színház: a Spiritus-díj a színház vezetőségének elismerése, amelyet elsőként Csuha Attila kellékes érdemelt ki.

Az évad számokban:

Előadásszám:                491
Bérletek száma            11.718
Nézőszám:                139.304
Legtöbb előadást játszott színész:    FANDL FERENC:144

Nyári fesztiválszereplések:

KIVILÁGOS KIVIRRADTIG    Június 12.-én a POSZT versenyprogramjában
ANNA KARENINA            Június 21-én Győrben a Magyar Táncfesztiválon
A HÜLYÉJE                Június 29-én a Városmajori Színházi Szemlén
LA MANCHA LOVAGJA        Szeptember 8-án a Vidéki Színházak Fesztiválján

Évfordulók:

25 ÉVE A SZÍNHÁZBAN        SERES ILDIKÓ színművésznő
30 ÉVE A SZÍNHÁZBAN        CZIMERNÉ OLÁH VERONIKA zenekari tag
35 ÉVE A SZÍNHÁZBAN        KONCZ BOGLÁRKA művészeti főtitkár
KRAMCSÁK JÁNOS műszaki vezető
KOZMA ATTILA művészeti vezető, Miskolci Balett
SZEGEDI DEZSŐ színművész
50 ÉVE A SZÍNHÁZBAN        PÉVA IBOLYA színművésznő

Díjak az évadban:

SZATMÁRI GYÖRGY        Aase-díj
LUKÁCS ÁDÁM            Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat
GÖRÖG LÁSZLÓ            Déryné díj

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek