2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kultúra
  • »
  • Kazincbarcikai szakgimnazisták nyerték a PénzSztár verseny Bács-Kiskun megyei selejtezőjét

Kazincbarcikai szakgimnazisták nyerték a PénzSztár verseny Bács-Kiskun megyei selejtezőjét

 A kazincbarcikai Irinyi János Református Oktatási Központ – Óvoda, Általános Iskola, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon diákjai, a Számkivetettek csapata nyerte meg az immár hetedik alkalommal meghirdetett PénzSztár Hazai és Külhoni Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozói Versenyének Borsod-Abaúj-Zemplén megyei selejtezőjét. Mellette két Nógrád megyei és két Heves megyei csapat játszik majd a november 21-én megrendezendő Észak-Magyarországi regionális középdöntőben.

Az ország valamennyi megyéjére, sőt Erdély, a Felvidék és a Vajdaság magyarlakta területeire is kiterjedő középiskolás pénzügyi, gazdasági és vállalkozási verseny 7. évada október 10-én indult. Idén is több mint 1000 négyfős csapat nevezett, azaz több mint 4000 hazai és külhoni magyar középiskolás diák jelezte részvételi szándékát a játékos megmérettetésen. Közülük – a két internetes előselejtező összesített eredménye alapján – Budapesten, megyénként és határon túli területenként a legjobb 5-5 csapat, összesen 115 team vehetett részt a megyei selejtezőben.

 

A Budapest Bank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével megrendezett PénzSztár verseny nemcsak a versenyzők jelentős számát tekintve a legnagyobb pénzügyi, gazdasági, vállalkozási témájú középiskolás verseny Magyarországon, hanem a megvalósításban közreműködő szervezetek, szakemberek népes tábora miatt is, akik évről évre példaértékű összefogással teszik lehetővé a 6 fordulós verseny sikeres lebonyolítását. A több mint 70 támogató és együttműködő szervezet között vannak pénzügyi intézmények, gazdasági szereplők, szakmai szervezetek, valamint hazai és határon túli egyetemek. A játék szakmai tartalmának összeállításában és a versenyzők zsűrizésében a pénzügyi-gazdasági élet prominens képviselői vesznek részt.

 

A kezdeményezés fő célja, hogy felhívja a középiskolás fiatalok figyelmét a pénzügyi, gazdasági és vállalkozói ismeretek fontosságára, játékos formában mérje tudásukat és tovább bővítse műveltségüket, egyúttal olyan kompetenciákat (pl. csapatmunka, kritikus szövegértés, érvelés, prezentációs készség) is fejlesszen, melyek a 21. században szintén nélkülözhetetlenek. Ennek megfelelően, a megyei selejtezőben is változatos feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek: minden csapat 2 perces prezentáció keretében hívta fel a figyelmet a pénzügyekben rejlő kockázatokra, a versenyzők rövid meghatározások alapján azonosítottak különféle pénzügyi, gazdasági jellegű foglalkozásokat, tevékenységeket, illetve egy szóban elhangzott tájékoztatás alapján válaszolták meg a feltett kérdéseket, de a fordulóban szerepeltek mozaikszavak, totó, egy mini keresztrejtvény és egy számítási feladat is.

 

A Miskolci Egyetemen megrendezett selejtezőben az alábbi csapatok mérték össze a tudásukat:

 

IMPosztorok

Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium

KasszÁsok

Irinyi János Református Oktatási Központ- Óvoda, Általános Iskola, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon

Pilóta kekszek

Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium

Számkivetettek

Irinyi János Református Oktatási Központ – Óvoda, Általános Iskola, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon

Szerény Zsenik

V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium, Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola, Óvoda

 

 

A résztvevő csapatok közül a Számkivetettek jutott tovább a regionális középdöntőbe.

 

A november 21-én, 8 helyszínen párhuzamosan megrendezendő regionális középdöntőben összesen 40 csapat mérheti össze a tudását. Közülük a legjobb 7 hazai és 1 külhoni csapat kap meghívást a november 28-i budapesti elődöntőbe, majd végül a legsikeresebb 5 team mérkőzhet meg egymással december 10-én, a Magyar Nemzeti Múzeumban tartandó országos döntőben. A győztes csapat tagjai idén is elnyerik a verseny fődíjait, a Budapest Banktól fejenként 100-100 ezer forintot, részvételi lehetőséget a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központja által szervezett szakmai képzésen, valamint a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége által felajánlott egy-egy okostelefont, de az országos döntő többi résztvevőjére is értékes ajándékok és tudásalapú szakmai díjak várnak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…