2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Jótékonysági koncert a Mária Rádióért

Október 27-én pénteken a Mária Rádió jótékonysági koncertet szervez. Az esemény helyszíne a Lehel téri Árpád-házi Szent Margit-templom. A program előtt szeretettel várnak mindenkit a 18 órakor kezdődő szentmisére, melyet Monostori László atya mutat be. A rendezvényen számos, híres, hazánkban és nemzetközi szinten is elismert előadó lesz hallható, köztük a katolikus könnyűzene magyarországi megteremtője Sillye Jenő és zenekara, valamint Pitti Katalin Liszt-díjas érdemes művész és a Szentendrei Kecskés Együttes is.

A Mária Rádió szeretettel hívja teljes hallgatói családját, támogatóit, önkénteseit, s mindenkit, akik imádságukkal, vagy adományukkal szívesen támogatják a Mária Rádió működését. A rendezvény ideje alatt a templom előterében a rádió önkéntesei várják a rendezvényre érkezők felajánlásait. Az adományokat a Mária Rádió arra fordítja, hogy az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium diákjai számára létrehozzon egy Mária Rádiós stúdiót, melynek költsége kb. 400 ezer forint.

A jótékonysági koncert programja:

18:00 Szentmise

18:50 Megnyitó beszéd – Monostori László atya

18:55 Budapesti Tárogató Együttes – Művészeti vezető Molnár Péter

19:10 Pitti Katalin Liszt-díjas érdemes művész és Pálmai Árpád a Tabulatúra Régizene Együttes kíséretével

19:25 Tímár Sára Junior Prima díjas népdalénekes, kíséri Halászi Lehel kavalon

19:40 Szentendrei Kecskés Együttes

19:55 Tóth Emese Gyöngyvér középkori ének és psaltérium

20:10 Sillye Jenő és barátai zenekara

Regisztrálni lehet Szekeres Gyuláné Erzsinél a regisztracio@mariaradio.hu e-mail címen, vagy a 06 30 387 90 88-as telefonszámon.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek