2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kultúra
  • »
  • Gyilkosság két részben – Kosztolányi regénye a miskolci színpadon

Gyilkosság két részben – Kosztolányi regénye a miskolci színpadon

Az Édes Anna színpadi adaptációját láthatja a közönség október 12-én a Miskolci Nemzeti Színházban. Az átiratot a rendező, Rusznyák Gábor készítette Kosztolányi Dezső regényéből. Az Édes Anna az író-költő világszemléletének tükre, művészi és emberi értékrendjének foglalata, emberszeretetének és szolidaritásának egyik legszebb példája.

A Kamaraszínházba készülő előadás a regény hangulatát és a színház varázsát egyszerre kínálja a közönségnek.

Rusznyák Gábor az átirat elkészítésénél igyekezett megtartani a történet szerkezete mellett mindazt, amit a regény, mint műfaj tud, és ezt ötvözni azzal, ami a színház sajátja. – Kosztolányi saját magát is beleírta a történetben, a regény legvégén jelenik meg, innen jött az ötlet, hogy magát a szerzőt narrátorként beemeljük a darabba, így a leíró részeket is megtartottuk a regényből – meséli a rendező. – Nagyon sokrétű történet az Édes Anna. A kiszolgáltatottság helyzete, a szerelem különböző társadalmi osztályból jövő emberek között, a testiséggel való első találkozás, mind örök érvényű helyzetek, kérdések. De mindemellett ez egy krimi. Látjuk azt is, mi vezeti el Annát odáig, hogy megöli a gazdáit. Számomra az is fontos volt, hogy a történelmi kort is megmutassam, amelyben a regény játszódik. Egy kaotikus állapotban lévő, széthullott országot látunk, a vörös terror után először a románok szállják meg, majd a nyugati hatalmak, kormányok jönnek-mennek egymás után, Horthy kezd el rendet teremteni, majd elérkezünk a trianoni békekötéshez – ezt a korszakot öleli fel az Édes Anna története. Azt igyekszünk érzékeltetni, hogy a rendteremtésnek ez a folyamata hogyan hat az emberekre, és hogyan hat magára Annára. Én úgy érzem, az, ami vele történik, paralel ezzel az egész történelmi korral – emeli ki Rusznyák Gábor az előadással kapcsolatban.
A narrátort, Kosztolányi Dezsőt, Feczesin Kristóf jeleníti meg a színpadon. – Sokat olvastam a szerzőről, hogy megtudjam, milyen ember volt valójában Kosztolányi. Kortársai szerint hedonista, mohó, élvhajhász volt, emellett jó humorú, szarkasztikus, aki nagyon jól látja maga körül az embereket, és érzékletesen tudja leírni őket. Ezeket a tulajdonságokat igyekeztem belecsempészni a karakterembe – mondja. A színművész szerint olyan ez, mintha egy néző lenne a színpadon, hiszen ő kívülről szemléli az eseményeket. – Úgy érzem, sokkal nagyobb koncentrációt kíván tőlem ez a fajta jelenlét, mintha egy nagy érzelmi amplitúdókat bejáró szerepet játszanék, mert egészben kell látnom az előadást, a szereplőket, az összes díszletelemet, mindent, ami történik a színpadon. Mindezt pedig nagyon érzékletesen kell lefestenem és átadni a nézőknek, közben pedig reagálni mindenre, ami a színpadon történik, hiszen ez estéről estére egy kicsit más lehet – magyarázza Feczesin Kristóf.
Az előadás címszerepét Mészöly Anna játssza, aki elmondta, nagyon erős jelenlétet kíván tőle a színpadon Anna megformálása. – Ő egy precíz, kötelességtudó, érzékeny, naiv lány, aki tele van megfelelési kényszerrel. Emellett nagyon csendes, nem beszél sokat. Ezért nehéz ez a szerep, mert meg kell találnom azokat a pillanatokat, gesztusokat, rezdüléseket, amelyek kifejezőek, amiből a közönség megismeri ezt a lányt, látja, hogy mi történik vele, benne – mesélte a színművésznő. Hozzátette, az, hogy ebből a lányból gyilkos lesz, a megélt traumák, fájdalmak, a fiatalság, a tapasztalatlanság számlájára is írhatóak. – Nagyon sok minden felhalmozódik benne a Vizyéknél töltött idő alatt, a vacsorán történtek miatt pedig olyan zaklatott, feszült állapotba kerül, hogy talán maga se tudja, mit csinál. Nem akar ártani, de a simogatásból mégis szúrás lesz. Azt hiszem, én értem őt, és remélem, az előadás végére a nézők is megértik majd Annát – mondja Mészöly Anna.

Kosztolányi Dezső
Édes Anna- gyilkosság két részben
rendező: Rusznyák Gábor

Anna tizenkilenc éves félénk lány. Faluról került fel Budapestre, most Vizyéknél szolgál cselédként. Rend és tisztaság van lába nyomában, keveset eszik, nem tart szeretőket, alig beszél. Vizyné büszkén mutogatja a szomszédoknak Annát, aki az egyetlen öröme, hiszen gyermekét elvesztette, férje pedig rendszeresen csalja. Anna kilenc hónap tökéletes szolgálat után olyat tesz, amire senki nem számít.

Az Édes Anna Kosztolányi Dezső világszemléletének tükre, művészi és emberi értékrendjének foglalata, emberszeretetének és szolidaritásának egyik legszebb példája.

Az adaptációt készítette: Rusznyák Gábor

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

Kosztolányi Dezső:
ÉDES ANNA
gyilkosság két részben
Színpadra alkalmazta: Rusznyák Gábor

Anna                     MÉSZÖLY ANNA    
Vizyné                 NÁDASY ERIKA    
Vizy Kornél                GÖRÖG LÁSZLÓ Jászai-díjas
Moviszter Miklós             SZATMÁRI GYÖRGY    
Moviszterné                 SERES ILDIKÓ Jászai-díjas    
Tatár Gábor                 VARGA ZOLTÁN Jászai-díjas    
Ficsor                     FANDL FERENC    
Ficsorné                 KEREKES VALÉRIA
Patikárius János             BODOKY MÁRK    
Elekes József                 SIMON ZOLTÁN    
Etel                     PROHÁSZKA FANNI    
Stefi                     TENKI DALMA     
Kosztolányi                 FECZESIN KRISTÓF    
Kovács Marika             HORVÁTH ALEXANDRA    
Druma Szilárd             LAJOS ANDRÁS    
Druma Szilárdné             SZIRBIK BERNADETT    
Katica                 VARGA ANDREA

Díszletervező        KHELL ZSOLT Jászai-díjas
Jelmeztervező    TIHANYI ILDI
Dramaturg        RUSZNYÁK GÁBOR
Ügyelő            GAZDÓF DÁNIEL
Súgó            FEKETE ZSOLT
Rendezőasszisztens    PÖLTZ JULIANNA

Rendező
RUSZNYÁK GÁBOR

Bemutató előadás:     2018. október 12. – Kamaraszínház

Fotó:Éder Vera

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…