2021. 09. 23. csütörtök

Tekla, Líviusz
1 EUR 356 HUF
1 GBP 417 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kultúra
  • »
  • Barabási Albert-László: „Én csak élő művésztől veszek képet”

Barabási Albert-László: „Én csak élő művésztől veszek képet”

 

2020 októberében a saját szemünkkel is meggyőződhettünk arról, hogy a tudományos gondolkodás bizony művészi vonásokat is mutathat, amennyiben ellátogattunk a BarabásiLab és a Ludwig Múzeum Rejtett mintázatok – A hálózati gondolkodás nyelve című közös kiállítására.

 

 

A novemberben bevezetett korlátozások miatt rövid életűnek bizonyult a tárlat hazánkban, ezért a Roadster úgy döntött, hogy júniusi lapszámában Barabási Albert-László szemüvegén keresztül ismerteti a kiállítást azok előtt, akik esetleg lemaradtak róla. Akik Németországba készülnek idén nyáron, azoknak mindenképp érdemes lesz felkeresniük Európa egyik legfontosabb kortárs kiállítóterét, a ZKM-et, ugyanis egészen nyár végéig a német városban állomásozik az esztétika és a tudomány találkozásából született kiállítás.
2020. októberéig aligha gondoltuk volna, hogy a tudomány képes a művészet nyelvén szólni hozzánk. Aztán jött a Rejtett mintázatok – A hálózati gondolkodás nyelve című kiállítás, amely hálózatvizualizációk, háromdimenziós adatszobrok és VR adatmegjelenítések segítségével mutatta be Barabási Albert-László, fizikus és hálózatkutató és kollégái 25 évre visszatekintő tudományos munkáját. A pandémia azonban erőteljesen beszűkítette az érdeklődők lehetőségeit, mivel a kiállítás hónapokon keresztül nem fogadhatott látogatókat a korlátozások miatt. Azoknak akik lemaradtak volna a tárlatról, jó hírrel szolgál a Roadster frissen megjelent 2021-es nyári száma: a kiállítás újra megtekinthető a karlsruhei ZKM-ben egészen nyár végéig.
A tárlat már csak abból a szempontból is úttörőnek számít, hogy egy egészen új oldaláról mutatja Barabási Albert-Lászlót és kutatócsoportját, akik szemmel láthatóan vizuális gondolkodók: már 1995 óta nagyon tudatosan fejlesztik a hálózatok vizuális szókészletét, olyannyira, hogy van olyan adatvizualizációs videójuk is, amellyel két díjat nyertek a Webby Awardswon, az egyik legnagyobb presztízsű internetes fórumon. Ennek a bizonyos videónak az elkészítése kétezer munkaórát vett igénybe egy szuperszámítógépen – olvasható a Roadster 2021-es júniusi számában.
Barabási Albert-László művészet iránti szeretete gyermekei nevelésében is tetten érhető, amire tökéletesen rávilágít a Roadsternek adott válasza, amikor megkérdezték tőle, hogy mit választana, ha találomra bármelyik alkotást a dolgozószobája falára tehetné.
„Mi is mindig ezt a játékot játsszuk a gyerekekkel, ha múzeumba megyünk. Ha végeztünk, sokszor megkérdezem őket, melyik képet hoznák haza magukkal? Azért kérdezem ezt, hogy kezdjenek kicsit másképp gondolkozni a művészetről. Én is sok mindent látnék szívesen a falamon”- nyilatkozta a lapnak.
Az elmondottakat bizonyítja, hogy Barabási maga is műgyűjtő, a Roadsternek adott interjújában ugyanakkor kiemelte, hogy az a művészet mozgatja meg, amely ugyanazt a világot vizsgálja, amely őt körülveszi.
„Én csak élő művésztől veszek képet, mert ez egy gesztus a közösség felé. Munkácsy-festmény nem lóg a falamon, és nem azért, mert nem értékelem, hanem azért, mert annak a megvásárlása nem okozna számomra semmiféle örömet. Ha egy kortárs művész képe felkerül egy falra, az a művésznek és a közösségnek is jó hír. Rengeteg kortárs művészt kedvelek. Nagyon imádom Tomás Saraceno munkáit, van is egy alkotásom, amit tőle kaptam ajándékba. A japán művésznőnek, Csiharu Siotának is sok izgalmas alkotása van, előbb-utóbb szerezni fogok tőle is valamit. Magyarországon is sok figyelemre méltó művész dolgozik, Molnár Vera munkáit például figyelem egy ideje. Ha valaki érdekel, annak általában a művét szeretném a falamon látni”- nyilatkozta a Roadster magazinnak.

A teljes interjú a Roadster frissen megjelent, 2021 nyári számában érhető el, melyben Barabási Albert-László többek között a kiállítás hátteréről beszél, de azt is megtudhatjuk, mikor került legelőször kapcsolatba a vizualitással.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárában 2021. szeptember 24-én, pénteken 16 órától rendezik meg a nyelve…

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum