2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Advent és Monet Bécsben

Bécs az advent idején édes illatos, fényes, elragadó. Az emberek nem tülekednek, csak jókedvűen esznek, isznak, beszélgetnek, szórakoznak, sétálnak a gyönyörűen feldíszített császárvárosban.

Advent második vasárnapja van, s úgy döntöttünk, megnézzük, hogyan készítik fel lelküket a bécsiek a karácsonyra. Négy nagy karácsonyi vásárt bolyongtunk, „kóstoltunk” végig, s ha őszinte akarok lenni, akkor a Schönbrunn Kastélynál lévő, igazán autentikus termékeket, díszeket kínáló tetszett a legjobban. Azért természetesen a kastély termeit is végigjártuk, s a hideg tél ellenére is gyönyörűséges parkot is bebarangoltuk. 

Persze leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen az a Monet kiállítás az Albertinában ahol 100 festmény várja a látogatókat, a meglehetősen szép kort megérő mestertől.

Bécsben  száz Monet-festményt láttunk az Albertinában


Talán tizenöt éve is van már, hogy metsző hidegben beálljunk a sorba Budapesten a Hősök terén, hogy lássuk száz év után először Magyarországon azt a huszonöt darab festményt Claude Monet-tól, amit a Szépművészetiben kiállítottak.
A bécsi múzeum a világ minden tájáról: Budapest, Párizs, Moszkva, Boston, Tokió, London – múzeumoktól, magángyűjteményekből – szedte össze a száz művet.
A szépen berendezett kiállítást, pontosabban ezt a száz festményt, és Monet hatását egy szóval tudnám jellemezni: lélegzetelállítóan szép.
A száz képet végigkísérő magyarázatok remekek. Bemutatják a mester életrajzát,- amelyet meglehetősen sok tragédia övezett, s ezt nem tükrözik a festményei –  sokat írnak a technikáról, a korról, az akkori kritikákról, az impresszionizmus  fényeiről is. A tájékoztatás rendkívül érdekes, s informatív.
A kiállítás 2019. január 6-ig látogatható Bécsben, az Albertinában, reggel 9-től este 6-ig.  A belépő 14 euró, és ez a múzeum összes aktuális és állandó kiállítására érvényes. Szabad fotózni is a kiállítótermekben.
Az Albertina más kiállítótermeiben híres, – Munch, Chagall, Picasso – impresszionista festményekkel is kedveskednek a látogatóknak. Csak azt mondhatom, aki arra jár, ki ne hagyja, ezt a fantasztikus élményt.

Kép és szöveg: OBE

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek