2024. 04. 16. kedd

Csongor
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kultúra
  • »
  • „A színházi beavatás szertartása” – A varázsfuvola Miskolcon

„A színházi beavatás szertartása” – A varázsfuvola Miskolcon

Operabemutatóval kezdődik a 2018-as év a Miskolci Nemzeti Színházban. Mozart Varázsfuvolája elevenedik meg a Nagyszínpadon január 19-án Rusznyák Gábor rendezésében. A különleges történet ezúttal a színház a színházban helyzetén keresztül mesél nekünk saját életünkről, miközben Mozart csodálatos zenéjét hallgathatjuk.

Rusznyák Gábor első operarendezése A varázsfuvola, amely a Csokonai Nemzeti Színházzal együttműködésben jött létre először Debrecenben, majd most Miskolcon. A rendező elmondta, nagyon közel áll hozzá Mozart zenéje, mert érezhetően színházi gondolkodású zeneszerző, nagyon dramatikus egy-egy téma kibontása az operában.

A rendező arra biztatja az opera műfajától ódzkodókat is, tegyenek egy próbát az előadással. Nemcsak a zenei anyag gazdag, de a történet is több módon értelmezhető: nézhetjük meseként, vagy saját életünk próbáinak szimbólumaként. – Mozart zenéje fülbemászó és mindenki számára élvezhető, a történet pedig képes minden korosztályt megfogni, magával ragadni. Minden néző eldöntheti, hogy számára ez a varázslatos világ hol létezhet: mese, fantasy birodalom, vagy a videójátékok virtuális valósága – mondja.

Rusznyák Gábor a gyermekek játékához hasonlítja ezt a világot: – Én úgy nézem ezt a történetet, mintha a gyermekeimet látnám játszani. A gyermekek fantáziája által teremtett világban elfogadjuk azt, hogy ami az előbb barlang volt, most űrhajóvá válhat. Másrészt ez egyfajta beavatási szertartás is, amelynek kulcsa az egymáshoz való kötődés érzése, a szerelem, szeretet, barátság. Mi a színházba való beavatásként értelmeztük a történetet, hiszen nekünk minden előadással ez a célunk: a néző valami misztérium részese lesz, történik vele valami, átél egyfajta megtisztulást, miközben nézi a darabot. A díszlet és a jelmez (Khell Zsolt, Ignatovic Krisztina) is ezt erősíti: egy színházi világban járunk, ahol a kulisszák mögé is benézhetünk, egyszerre látjuk magát a játékot, és a játékot létrehozó színház működését is – teszi hozzá a rendező.

Eperjesi Erikát két szerepben is láthatja majd a közönség, hol Dámaként, hol Papagénaként lép színpadra az adott napi szereposztástól függően. A művésznő elmondta, a két szerep valójában három különböző női karakter. – Papagena egy könnyedebb szerep, hiszen csupán egyetlen duettet – bár az egyik legismertebbet – énekel Papagenoval az opera végén, de a második felvonás prózai jeleneteiben elmaszkírozva, öregasszonyként már megjelenik. Dámaként pedig egy démonikus nőt jelenítek meg, aki társaival együtt háromfejű sárkányként irányítja a szereplők sorsát. Korábban is volt már szerencsém játszani ebben a darabban, akkor Paminát is megformálhattam, így szinte minden női karakterrel találkoztam már az évek során, és mindegyikben fel tudtam fedezni valamit magamból – mondja.

Az előadással kapcsolatban hozzátette, azzal, hogy a mai világunkhoz közel álló helyzetbe képzelték bele A varázsfuvola történetét, talán közelebb tudják hozni az opera világát a fiatalokhoz is. – Mivel gazdag mesei elemekben a történet, akár a gyerekek számára is beavatást jelenthet az opera műfajába. Könnyen emészthető, de varázslatos zene, rengeteg humorral megírt átvezető prózai jelenetek, kedves, mesei karakterek egy hozzájuk közel álló fantáziavilágban – hívja fel a figyelmet Eperjesi Erika.

Monostratos szerepét Böjte Sándor alakítja, aki úgy érzi, ez a karakter olyan, mintha rá írták volna. – Ez egy fantasztikus karakterszerep, nagyon magaménak érzem ezt a furfangos, határozott, karizmatikus férfit. Azt hiszem, mindent meg tudtam valósítani benne, amit én a színházról gondolok. Bár már énekeltem korábban is ezt a szerepet, ebben a rendezésben egészen más oldalról kellett megközelítenem. Korábban egy játékosabb, bolondosabb figuraként jelenítettem meg őt, egy mesevilág szereplőjeként. Ebben az előadásban egy komorabb, keményebb jellem, egy nagyon célratörő karakter, ami tőlem is többet követelt – mondta. Hozzátette, fontos, hogy a tudjunk hinni a mesei üzenetben: ha kiálljuk az élet próbáit, megtalálhatjuk a boldogságot és legyőzhetjük a zsarnokságot.

Wolfgang Amadeus Mozart – A Varázsfuvola

Opera

Rendező: Rusznyák Gábor

„A varázsfuvola tükör: önmagát látja, aki belenéz; és amit csak keres, mindent megtalál benne.” (Liebner János, zenetudós)

Felnőtt és gyermek egyaránt élvezni fogja ezt a rejtélyekkel teli varázsuniverzumot, ahol kialakulatlan, éretlen személyiségek, gyermekek keresik, kergetik egymást, a boldogságot, kutatják az élet értelmét. Itt senki és semmi nem az, aminek elsőre látszik, talán csak a szerelem és a szeretet. Mozart operája, A varázsfuvola remekmű, egyszeri, megismételhetetlen csoda, egyedülálló zenei világgal.

A dalok németül, magyar felirattal, a prózai részek magyar nyelven hangoznak el az előadásban.


Wolfgang Amadeus Mozart:

A VARÁZSFUVOLA

Szöveg: Emanuel Schikaneder,

magyar fordítás: Harsányi Zsolt

Sarastro, Ízisz főpapja                       CSER KRISZTIÁN / GÁBOR GÉZA / JEKL LÁSZLÓ


Az Éj Királynője                               RŐSER ORSOLYA HAJNALKA / SZAKÁCS ILDIKÓ

Pamina                                               ZEMLÉNYI ESZTER / SILWYA OLSZYNSKA

Tamino                                              YANIS BENABDALLAH / BOCSKAI ISTVÁN

Papageno, madarász fiú                     HÁBETLER ANDRÁS / DONKÓ IMRE

Papagena, Papageno kedvese            EPERJESI ERIKA / BOJTOS LUCA

Monostatos, szerecsen                       BÖJTE SÁNDOR

Öreg pap                                            KOLESZÁR ÁKOS / FORGÁCS PÉTER

Első őrt álló, fiatal pap                      BIRI GERGELY / ÁG ZSOLT

Második őrt álló                                FORGÁCS PÉTER / KOLESZÁR ÁKOS

Közreműködik: a Miskolci Nemzeti Színház zenekara, énekkara és a Miskolci Balett,

valamint

Gergely Máté, Kósa Keve Kornél, Lazsádi Csanád, Oroszi Laura, Oroszi Márk, Ritter Ágnes,

Robb Horkay Jázmin, Tolnai Szilveszter, Varga Erina

 

Díszlettervező KHELL ZSOLT Jászai-díjas            Koreográfus KATONA GÁBOR
Jelmeztervező IGNATOVIC KRISZTINA           Koreográfus asszisztens FŰZI ATTILA
Zenei vezető:CSER ÁDÁM                                   Ügyelő            OREHOVSZKY ZSÓFIA

Karvezető:    PATAKI GÁBOR                            Súgó               REITER KRISZTINA

Korrepetitor: RÁKAI ANDRÁS                           Rendezőasszisztens RADNAI ERIKA

 

Vezényel:

CSER ÁDÁM / PHILIPPE DE CHALENDAR

Rendező
RUSZNYÁK GÁBOR

 


Bemutató előadás:   2018. január 19. – Nagyszínház

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…