2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

A sátoraljaújhelyi „Crystal” zenekar 50 éves!

A mai sajtótájékoztatón ismertették a zenekar tagjai a történetüket és beharangozták az 50 éves jubileumi rendezvény programját.

Crystal – zenekar története


A zenekar 1967-ben alakult, Sátoraljaújhelyben.
Az ÁFÉSZ akkori elnöke Feke Lajos szponzorálásával. Fia Feke Zsolt basszusgitározott, Kajdacsy Tibor, Kajdacsy Viktor, Niczky Géza gitároztak, Dudás János dobolt. Később Varga László is csatlakozott hozzájuk….
Feke Lajos bácsi igyekezett erősítőket szerezni, ezek házilag barkácsolt eszközök voltak, többet füstöltek, mint a gőzmozdony. Hangszereket nem kis izgalmak árán a szomszédos-akkori- Csehszlovákiából hoztuk….
Kajdacsy Tibor egyéb elfoglaltságok miatt kiszállt, Dudás János, Feke Zsolt is  abbahagyta… Ebben az időszakban meg kell említeni Nagy Évát, aki a későbbiekben a Liversing zenekarral a Táncdalfesztivál döntőjében is szerepelt, profi énekessé vált.
A Crystal-zenekart tulajdonképpen Varga László szedte össze. Ő dobolt zongorázott, szaxofonozott. Kajdacsy Viktor, majd Niczky Géza gitároztak, Kovács Emil basszusgitározott, e sorok írója billentyűzött, klarinétozott.
Lajos bácsi segítségével NDK-ás MV3-as erősítőket is kaptunk, valamint egy Matador orgonát 3 és fél oktávos volt…. számunkra egy csoda. A gitárok Csehszlovákiából, a dob magyarországon készült kiváló Dubán felszerelés volt.
Kb. így indult el a zenekar…. A felszerelésért vállaltuk, hogy az ÁFÉSZ rendezvényein fellépünk. Pillanatok alatt népszerűek lettünk. A különböző rendezvényeken, bálokon rengetegen velünk jöttek. Gyakran több volt az újhelyi a bulikon, mint a helyi lakos… Időközben Kovács Emil bevonult katonának, helyére érkezett Jászter Gyula. Rengeteget zenéltünk, hetente kétszer, háromszor. Az ÁFÉSZ-keretein belül megalakult a CRYSTAL-klub. Amatőr zenekarok országos versenye, megyei döntő Miskolcon az egyetem aulájában, ahol a legjobb saját szám különdíját kaptuk, de nem juttattak tovább…. Ez a szám Niczky Géza zenéje és szövege volt, címe Ne menj el… A Petőfi Rádió kívánságműsorában rendszeresen leadták…
Közben sok személyi változás is történt. Niczky Géza nagyon fiatalon megnősült és ezzel egyidőben otthagyta a zenekart, a VEGA nevezetű formációban folytatta.
Több lány is megfordult a bandában: Kajdacsy Zita, Skapinyecz Anikó, Klapek Gabriella, Turcsányi Éva.
A fiúk közül Deák József, Barna Lászlót kell megemlíteni. Ezek a személyek színesítették a zenekar repertoárját.
Meg kell említenem, hogy a hegyköz, bodrogköz falvaiban szinte rendszerességgel zenéltünk. Az ÁFÉSZ által üzemeltetett vendéglátóhelyeken, így pl.a sátoraljaújhelyi Borbarlangban minden hétfőn /akkoriban ezen a napon nem volt TV adás/. Teltházas bulik, vendégfellépők /Hofi Géza, Máté Péter, Demjén Ferenc, Bajtala-trió…stb/
Feltétlenül meg kell említenem még két nevet, az egyik Antal Pál, aki postaműszerész volt és a zenekar meghibásodott cuccait javította. A másik Lantos György, aki nagyon sokat dolgozott a bandáért. Szervezte a bulikat, egyeztette az időpontokat, intézte a szállítást, ruhát varratott nekünk, elkészítette a reklámokat.
A zenekar életében nagy pillanat volt 1971, amikor az árvízkárosultak javára a Színházban adhattunk nagysikerű koncertet.
Időközben jöttek az új gitárosok, Chinorányi István, Kozma István, Pécsváradi Botond…. 1971-ben meghívást kaptunk a kelet Csehszlovákiai zenei fesztiválra, melynek Királyhelmec adott otthont. Nagy szeretettel fogadtak minket, igen nagy sikert arattunk.
Az ÁFÉSZ gyakran szervezett zenés rendezvényeket pl. meghívták Kovács Katit, Bencze Ilonát, a Vámosi-Záray házaspárt. Gyakran nekünk kellett lekísérni őket, gyakorlatilag próba nélkül…..
Emlékezetes volt a hetvenes évek elején, Sárospatakon a Mudrányban játszottunk kisiparos bált. Kb. 250 fős rendezvény volt. A tombolahúzáskor odajött egy srác, hogy elénekelne egy-két Beatles-számot. Látatlanba nem szoktunk ilyet megengedni, mert mi van, ha lejáratjuk magunkat. Mondtam neki, vedd fel a gitárt és erősítés nélkül mutasd meg, mit szeretnél énekelni. Ekkor jött a nagy meglepetés tökéletes angol kiejtés, ízléses gitárjáték, első osztályú hang. Fellépett, vastaps… Másnap Hollóházán játszottunk két hetente vasárnap CRYSTAL klub működött. Megkérdeztem a fiút, nincs-kedve velünk jönni…volt. Ő volt Godó György.
A zenekar új oldalát tudta bemutatni. Kovács Emil, Jászter Gyula, Illés Gyula, Varga László, Kovács Csaba nagy népszerűségre tett szert. Háromszólamú ének, remek hangzás, jó felszerelés… Az ÁFÉSZ-tól kaptunk egy komplett BEAG-erősítő-hangfal szettett, két manuálos Hohner orgona visszhang. Magyarországon csak a Hungária zenekarnak volt ilyen szerelése….
Így telt el kb. tíz év… Aztán beköszöntött a discó-korszak, az élő zenére nem nagyon volt igény… Sokan abbahagyták a zenélést, elköltöztek. Akik folytatták trió, majd duó felállásokban folytatták. Vendéglátózás, lakodalmak, bálok…. OSZK-ás zenész szakvizsga. Ebben a formációban Varga László dob, Niczky Géza ének-gitár, Kovács Csaba billentyűk játszottunk.
1992. Két nagy esemény a zenekar életébe. Sátoraljaújhelyi Ifjúsági Napok. Rossz idő, így a szabadtérre tervezett programok beszorultak a Műv.Központ pódiumtermébe. Varga László dob, Demján Ferenc gitár-ének, Szabó Árpád basszusgitár, Kovács Csaba szintetizátorok felállásban meglepetést szerzett a népes hallgatóságnak. A CRYSTAL-t nosztalgia beat zenekarnak aposztrofálták… Csak csendben feltettem magamnak a kérdést vajon most 2017-ben milyen jelzőt mondhatnánk magunkról?
A másik nagy esemény a Szlovák Iskola éttermében megrendezett, hatalmas érdeklődés mellett lezajlott 25-éves CRYSTAL buli volt.
A zenekar életében 2013 a következő jeles dátum. A KLMK felkérésére, miszerint a Fő-téri színpadon el tudnánk-e vállalni egy fellépést. Két hét gondolkodási időt kértem. Sajnos Godó Gyuri nem vállalta el. Jászter Gyula bassgitár-ének örömmel, Fedák Kriszti ének szívesen, miként Kirik Sándor dob is. Niczky Géza a Niczky Band-ben zenél…. Demján Ferencet, mint régi zenész barátomat sokszor megkörnyékeztem már, hogy csináljunk újra élőzenés zenekart. Nagyon sok időnkbe került, főleg Jászter Gyula kitartó agitálásának köszönhetően, hogy beadta a derekát. Jól sikerült sokan eljöttek. Még be sem fejeztük máris többen odajöttek hozzánk, hogy el tudnánk-e menni. Egymásra néztünk és igen volt a válasz. Azóta újra működik a CRYSTAL és mi is…..
Úgy gondolom meg kell emlékeznem azokról, akik már nem lehetnek közöttünk.
•    Varga László zenekaralapító, dobos
•    Kovács Emil basszusgitár, ének, dob
•    Pécsváradi Botond ének, gitár
•    Komáromi István dob
•    Lantos György menedzser
Nem biztos, hogy kronológiailag teljesen pontos voltam, de remélem, hogy a 2017. augusztus 25-ére tervezett 50 éves jubileumi koncerten mindent pontosítani tudunk.           
Kovács Csaba

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek