2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

A Miskolci Illés EmlékZenekar a Kocsonyafesztiválon

Egyre közelebb a Kocsonyafesztivál és egyre többen kíváncsiak a fellépő együttesekre. A program összeállt. Nézzük sorba és ismerjük meg folyamatosan egy kicsit jobban a fellépőket!
A M.I.E.Z., az Illés együttes legendás formációjának megalakulása után 40 évvel, 2005-ben jött létre Miskolcon. Az Illés zenekar 2005. augusztusában egy csíkszeredai és egy Sziget fesztiválos koncerttel végleg elköszönt a közönségtől. A tagok ekkor vállalkoztak arra a feladatra, hogy a magyar rock-beat zene úttörő zenekarának szellemét a színpadon tartsák, illetve az Illés zenekar dalait tovább népszerűsítsék a fiatal korosztály, az új nemzedék körében.

A koncerteken a mindenki által ismert Illés slágereken kívül, megpróbálják bemutatni a zenekar teljes életművét, minden nagy és kislemezről megismertetni a talán kevésbé közismert dalokat. Ezenkívül az egykori legendás budapesti Illés klub mintájára sikerült megvalósítani Miskolcon is a havi rendszerességgel működő Illés klubbot.

A kezdetek óta számos országos rendezvényen lépett már fel a zenekar, és határon túlra is sikerült eljutnia (Felvidék, Erdély). A közelmúltban Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs is ellátogatott a Miskolci Illés Klubba, ahol egy-egy közös produkció erejéig az Illés tagok együtt zenéltek a Miskolci Illés EmlékZenekarral.
Továbbá közös produkcióik voltak már Szörényi Örssel, Varga Miklóssal, Pomázi Zoltánnal (Bojtorján), Móricz Mihállyal (Fonográf), Homonyik Sándorral, Várkonyi Mátyással (Generál, Rockszínház), Kováts Krisztával, Rozinszky Csabával (Ős Illés), Poór Péterrel és Tamás Lászlóval (Echo).

A Kocsonyafesztiválon 2011. február 20-án lépnek fel 15 órai kezdettel a Nagyszínpadon.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek