2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kultúra
  • »
  • A cél, hogy a legjobb színház legyünk, másként nem érdemes ezt csinálni…

A cél, hogy a legjobb színház legyünk, másként nem érdemes ezt csinálni…

Évadnyitó társulati ülés a Miskolci Nemzeti Színházban

Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház. A 192. évadban 17 új bemutató várja a nézőket. Több együttműködésre is készül a teátrum, ami tovább színesíti a repertoárt. Hosszú távú és szoros együttműködés kezdődik a Budapesti Operettszínházzal, melynek köszönhetően közösen állítja színre a két intézmény Ábrahám Pál Viktória – című operettjét 2016 nyarán. A Szegedi Szabadtéri Játékokkal is felvette a kapcsolatot a színház, így a fesztivál egyik előadása a Miskolci Nemzeti Színházzal való együttműködésben valósulhat meg. Továbbá a fiatal színészek és táncosok támogatására létrejön a Vodafone Művész Ösztöndíj Program, melynek keretében hat, 35 év alatti művész kap segítséget a pályakezdés nehézségein való átlendüléshez.
Béres Attila igazgató elmondta, júliusban a város vezetése 28 igen szavazattal egybehagzóan fogadta el a művészeti tanács tagjai által megírt pályázatot, ami hatalmas felelősséget ró a színházra. A következő 5 év a munkáról kell szóljon, hiszen nekünk a minőséget kell képviselnünk, legyen szó akár mesedarabról, operettről, bohózatról, vagy drámáról – tette hozzá. 200 évvel ezelőtt a miskolciak úgy döntöttek, hogy színházat szeretnének, és az összefogásból meg is született hazánk első magyar nyelvű kőszínháza. Ez máig meghatározza a lakosság és a teátrum kapcsolatát. Abban a korban, amikor mindenhonnan ömlik a bóvli az emberekre, az igényes szórakoztatás egyetlen alternatívája a színház maradt. Ezért a mi célunk az, hogy a legjobb színház legyünk, másként nem érdemes ezt csinálni – mondta az új igazgató.
A Miskolci Nemzeti Színházban a legnagyobb érték az előadás. Éppen ezért a színházban mindenki azért dolgozik, hogy a színész az esti előadáson teljesítménye csúcsát nyújtsa, sőt meg is haladja azt. Az előadások alatt pedig a néző a legfontosabb, hiszen érte, neki készül mindez – hangsúlyozta a direktor. A teátrum vezetőségének feladata pedig megteremteni ehhez a megfelelő hátteret. Ha a színház egy hajó, akkor a művészeti tanács tagjai egy-egy különböző típusú motor, ők viszik előre a hajót – jelentette ki Béres Attila.

A társulati ülésre egy meglepetés produkcióval is készültek a művészeti tanács tagjai, hiszen Bősze Györgyöt felépülése után újra a színpadon köszöntheti a közönség és társulat. A színművész még júniusban egy főpróbán, a színpadon lett rosszul, az előadást ezért azonnal le kellett állítani. A színházi kollégák, a közönség soraiban helyet foglaló orvosok és a gyorsan kiérkező mentők közös érdeme, hogy sikerült megmenteni a színművész életét. A művészeti tanács tagjai zenében mondták el, mit éreznek kollégájuk visszatérése miatt. Az idén 50. színészi jubileumát ünneplő Bősze Györgyöt, és a különleges produkciót perceken keresztül állva ünnepelte a társulat.
Új tagokkal is bővült idén a színház: A színészek közül Prohászka Fanni, Feczesin Kristóf, Lajos András, Somhegyi György, Farkas Sándor lett a társulat tagja, míg vendégként játszik az évadban Cseh Judit, Vicei Zsolt, Molnár Áron, Voight Ági. A Miskolci Balett két új táncművésszel gazdagodott Dragos Dániel és Medvecz Marcell személyében, míg Balázsi Vivien az énekkart erősíti.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…