2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

3000 gyerek óriáskerekezhetett ingyenesen

Pénteken nyitástól gyermekcsoportok vették birtokba az ötödik kerületi Erzsébet téren található óriáskereket. A Budapest Eye – Budapest Óriáskereke felajánlásaként 3000 meghívott gyermek ingyenesen utazhatott ezen a napon. A Baptista Szeretetszolgálat és a Pizza King összefogásával és szervezésében ismert emberekkel találkozhattak, mini koncerteken vehettek részt, ajándék pizzát és játékot kaptak az óriáskerekezés mellett.

Hagyományteremtő céllal december 7-én adventi jótékonysági napot tartottak az óriáskeréken gyermekek részére. 3000 gyermek próbálhatta ki ingyenesen és láthatta Budapest főbb nevezetességeit teljes körpanorámában. Néhány szerencsés mellé ráadásul egy-egy híresség is beült a kabinba.

„Azokra a gyermekekre gondoltunk, akik csak álmodtak arról, hogy majd egyszer felülnek az óriáskerékre és elhatároztuk, hogy teljesítjük ezt az álmot. Az összefogás erejére szeretnénk felhívni a figyelmet az eseménnyel, hogy mindannyian megtalálhatjuk az eszközt, amivel másokat, boldoggá tehetünk. Arra, hogy a jelenlét, az együtt megélt élmény olyan ajándék, ami örök emlék marad” – mondta Banka Edina, az Óriáskerék Kft. ügyvezetője.

A pénteki programon minden gyermek egy szelet ajándék pizzát is kapott a Pizza King jóvoltából. A forró finomságokat mások mellett Oláh Gergő, Nyertes Zsuzsa, Győrfi Pál, Szőcs Renáta, Antal Timi, Pintér Tibor, Schmuck Andor, Danny Blue, Klausmann Viktor, Benkő László, Erdőhegyi Brigitta, Juhos Zsófi, Nagy Boglárka, Özer Nóra, Kiss Daniella és Darvai Károly adták át a kis vendégeknek, akik közül szinte mindannyian produkcióval is készültek, a gyerekek megajándékozásaként.

„3000 gyermek mosolya felbecsülhetetlen értek a mai világban. 3000 szelet pizza ezzel szemben apróságnak tűnik, de mégis nagyon büszkék vagyunk dolgozóinkra és tulajdonosunkra, hogy önzetlen segítséggel, emberfeletti erővel véghez vitték ezt a jótékonysági akciót” – nyilatkozta Könyves Tamás, a Pizza King marketing koordinátora.

Baricz Dezső, a Baptista Szeretetszolgálat programigazgatója kiemelte: sajnos nagyon sok a hátrányos helyzetű gyermek Magyarországon, ezért kiemelten fontos, hogy cégek és magánemberek is felajánlják a segítségüket.

„Szerintem zseniálisan sikerült az akció, csodás öröm volt a gyermekeknek az óriáskerekezés, de azért a pizza, játék, és üdítő is. Az ország egész területéről érkeztek csoportok, és ha minden igaz, jövőre még több gyerek csatlakozhat ehhez a különleges akcióhoz” – árulta el Baricz Dezső.

Banka Edina hozzátette, hogy az esemény és az összefogás olyan fantasztikus élmény és öröm volt, hogy tervük szerint, a Budapest Eye jövőre 5000 olyan gyermeket fogad majd, akiknek elérhetetlen álom lenne az óriáskerekezés. Januártól várják a pályázó gyermekcsoportok jelentkezését rövid bemutatkozó levéllel, az ország minden részéből és mindenkit szívesen fogadnak, aki segítőként, fellépőként jelenlétével csatlakozna.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek