2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Mozaik
  • »
  • Soha nem lehet elég korán kezdeni a zenei nevelést

Soha nem lehet elég korán kezdeni a zenei nevelést

Persze ez nem mindjárt azt jelenti, hogy zeneakadémiára kell azt a gyerkőcöt küldeni. Az, hogy zenei nevelés, sok mindent foglal magában, és nagyjából minden gyerek megkapja már az első hónapokban a családtagoktól.

Az első ütemek

Amikor egy ölünkben ülő kisgyermekkel lovacskásat játszunk, vagy ritmusra tapsolunk, esetleg mondókákat mondunk, és a ritmust követve mozgunk, tapsolunk, akkor az már zenei nevelés.

Vannak, akik már a babáknak akkor mondókáznak, énekelnek, amikor még az anya méhében növögetnek. Ez bizonyítottan fontos a magzat számára, születésekor már “ismeri” az anyukája és az apukája, hangját, hanglejtését.

Vannak népek, ahol a zenére nincs külön kifejezés

A mai napig léteznek olyan afrikai törzsek, akik nyelvében a zene szó önmagában nem létezik, nem jelöl külön tevékenységet, mert a zene együtt él a nyelvvel, a néppel. Minden tevékenységükben benne van, hangulatot, érzéseket, cselekedeteket követ, jelöl. Énekek, dallamok, ritmusok szövik át egész életüket.

Ezzel kapcsolatos megfigyelés, hogy a csecsemők már akkor is sokkal nagyobb érdeklődéssel vannak a zene, ritmus iránt, mint amennyire a hagyományos beszédre figyelnek. Ez pedig segíti a majdani beszédfejlődést is, hiszen a normál beszédnek is van ritmusa, fontos a hanglejtés, a beszédben alkalmazott szünet, hanghordozás.

Játék hangszerek, játék a hangszerekkel

A Szoti játékbolt, ajándék áruházban már egészen pici gyerekeknek is találunk hangszer játékokat. A xilofon, dob, csörgő, gitár, mind-mind jó szórakozást nyújtanak. Nagyobbaknak elektromos orgona, zongora, dobkészlet is kapható, a kicsiknek pedig interaktív módon ritmusokat, dallamokat elmondó, éneklő-zenélő játékokat vásárolhatunk.

A tapsolástól a zeneakadémiáig

Egy kisgyermeknek a ritmus előbb lesz követhető, mint a dallam. Az óvodai kiscsoportban a rövid mondókákkal kezdik a ritmus megismertetését az óvónénik, és a dalok is rövidek, egyszerű, két-három hangos hangkészlettel rendelkeznek. Ám már ebben a korban is lehet érzékelni, hogy egy gyerkőcnek milyen a hallása, hangja.

Kisiskolás korban már a kottát is elkezdik tanulni a gyerekek. Alsó tagozatban megismerik a kotta alapjait.

Ekkorra már bizonyosan lehet tudni, ha egy gyereknek nagyon jó hallása, hangja, ritmusérzéke van, és talán azt is, melyik az a hangszer, ami a szívéhez közel áll. Van, aki nem egy hangszerhez kötődik, inkább az éneklés az, ami igazán örömet szerez neki.  Ilyenkor egy énektanár sokat segíthet az ének technikákat helyesen elsajátítani. Természetesen a zenei neveléshez a szolfézs nélkülözhetetlen. A kotta megismerése, és olvasása minden esetben fontos, akkor is, ha valaki énekel, és akkor is, ha valamilyen hangszeren játszik.

/X/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Szeretné megajándékozni a párját egy jól időzített romantikus ajándékkal? Randevúról, udvarlásról, esetleg egy évfordulóról van szó? Egy érzelmes megl…

További cikkek