2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Mozaik
  • »
  • Esőkabát – ami sosem hiányozhat a horgász táskából

Esőkabát – ami sosem hiányozhat a horgász táskából

A rendszeres horgászat keretei között bizony időről időre számolni kell azzal, hogy beleszaladhatunk egy-egy komolyabb esőbe vagy zivatarba. Ezért is javasolt erősen, hogy mindig legyen nálunk egy esőkabát.

A bejegyzés célja egyrészt felhívni a figyelmet az esőkabát hasznosságára. Ezenfelül arra is igyekszünk majd rávilágítani, hogy milyen minőségi követelményeket támaszthatunk manapság egy jól használható esőkabáttal szemben.

Akkor kell horgászni, amikor jól esik – na persze

A horgászok által gyakorta hangzik el az alcímben említett mókás kis szösszenet. De azért legyünk őszinték, esőben horgászni nem mindig leányálom. Pláne akkor, hogyha úgymond ki kell ülni a halat, és nem szeretnénk, hogy a ruhánk átázzon.

Ez ugyanis nemcsak roppant kellemetlen, de mindössze néhány óra alatt nem kis megfázást és egyéb nyavalyákat okozhat. Ezt sokkal jobb inkább előre gondolkodva megelőzni. Különösen annak fényében, hogy az esőkabát egyszerű és praktikus megoldást jelenthet a probléma elkerüléséhez.

Ezért nem érdemes otthon hagyni az esőkabátot, amikor horgászni indulunk

Mindannyian jártunk már úgy, hogy a meteorológia verőfényes napsütéses előrejelzése mit sem ért, egyszerre csak a vízparton elkezdett a nyakunkba hullani az égi áldás. Ilyenkor pedig akad bőven a problémából akkor, ha nem vagyunk kellően felkészülve az eső ellen.

Pedig legyünk őszinték, az esőkabát viszonylag kis helyen is elfér a táskában, és a súlya is alig észrevehető. Vagyis sokkal inkább úgy érdemes rá gondolni, mint a horgász felszerelésünk állandó tartozékára.

Ahogy példának okáért horgászbot, horog vagy csali nélkül sem indulunk el otthonról, úgy az esőkabátnak is mindig érdemes lesz helyet szorítani. Nem kevés kellemetlenséget spórolhatunk így meg saját magunknak.

Mit várhatunk el manapság egy minőségi esőkabáttól?

Természetesen az első számú és legfontosabb szempont az esőkabát minőségi anyaga. Vagyis ideális esetben vékony, lehetőség szerint PVC anyagú esőkabátot érdemes választani, ami nem szakad, miközben hatékonyan véd az esővízzel szemben.

Szintén fontos szempont a kabát fazonja. Optimális esetben ugyanis maga a hossza is azt segíti elő, hogy sem a felső ruházatunk, sem pedig a nadrágunk nem lesz vizes, bármennyire szakad is éppenséggel odakint az eső.

Ahogyan fentebb is említettük már, az esőkabát optimális esetben elképesztően könnyű, köszönhetően a minőségi anyagának és a vékony kivitelnek. Vagyis könnyedén elférhet a horgász táskánk egy-egy kisebb zsebében vagy szegletében. Amikor pedig hirtelen szükségünk lesz rá, akkor másodpercek alatt magunkra kaphatjuk, és nem fogunk elázni az odakint zuhogó esőben.

Magyarul zavartalanul folytathatjuk magát a horgászatot. Sőt, akár mi is bátran hirdethetjük a szállóigét: „akkor kell horgászni, amikor jól esik”./X/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Szeretné megajándékozni a párját egy jól időzített romantikus ajándékkal? Randevúról, udvarlásról, esetleg egy évfordulóról van szó? Egy érzelmes megl…

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…