2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Mozaik
  • »
  • Elektromos rollerrel egykori hírességek nyomában Budapesten

Elektromos rollerrel egykori hírességek nyomában Budapesten

Kéthetente vasárnap délelőtt, rollerre pattanhat az érdeklődő múzeumjáró, s az Iparművészeti Múzeum/IMM/ szakértőivel, s bepillantást nyerhet az Andrássy út környékének villáiba.

Miért is érdemes ezeket a nyomokat követni? Mert láthatjuk, hogy kik voltak az akkori hírességek, milyen stílusú épületben laktak, hogyan rendezték be otthonukat. Hol laktak a híres magyar képzőművészek és iparművészek?

A sajtó munkatársainak is volt módja, hogy részt vegyen egy ilyen rolleres, kerékpáros, gyalogos, – ki-ki habitusa szerint – sétán. A sétát Joó Julianna /jobbra/művészettörténész vezette, de a csapatot elkísérte, szintén elektromos rolleren Cselovszki Zoltán /középen/az IMM főigazgatója is, aki sétánk során szintén sok-sok izgalmas csemegével szolgált ebből a korszakból.

Az alapötletről a sajtótájékoztatón Joó Julianna elmondta, a cél az volt, hogy legyen egy olyan városi séta – Magyarországon első – amely informatív, élményszerű és segít közelebb hozni, népszerűbbé tenni a kultúrát a fiataloknak, és megmutatja, hogy a XIX. században művésznek lenni, a kulturális életben tevékeny részt vállalni rangos kiváltság volt.

 Mi persze csak ízelítőt kaptunk a teljes programból, de a látogatók 2,5 óra hosszáig mintegy 10-12 csodálatos épületet tekinthetnek meg.

A rolleres séták során elsőként az egyik legjelentősebb 19. századi polgári műgyűjtő, Ráth György otthonában jártunk, – aki az IMM alapítója volt – a Városligeti fasorban és megfigyeltük azt is, hogy milyen különleges tárgyakat gyűjtött és hogyan rendezte be a villáját, amelyet egykor egy Rembrandt festmény áráért vásárolt. Illetve, mint azt a főigazgatótól megtudtuk, a festményről csak hitték, hogy eredeti Rembrandt, később kiderült, hogy a mester egyik tanítványának munkája.

Az épület kívülről is bájos a villák között, azonban a kor jeles művészeinek munkáit őrzi: ablakai Róth Miksa műhelyében készültek, kovácsoltvas elemeit és lépcsőházának belső korlátját Jungfer Gyula, bútorait pedig Faragó Ödön készítette. Három szobáját láthatjuk úgy, ahogy Ráth György életében is be volt rendezve, így például az étkezőt, amely szecessziós stílusú.

Rövid sétánk első állomása ma a Kínai Nagykövetség villája szintén ebben az utcában. Az épületről sokáig a művészettörténészek sem tudták, hogy a XIX. században e falak között élte életét Budapest „vasembere”, Jungfer Gyula lakatosmester aki saját villájának kovácsolt vas elemeit is maga készítette, s a díszes kapun jól látható a J.G. monogram.

Ezután az Andrássy út túloldalán, a Bajza utcában, az Epreskert következett, ahol napjainkban a Képzőművészeti Egyetem műtermei, műhelyei találhatóak. A kert neve onnan ered, hogy valamikor selyemgyár működött benne, és a kertbe pedig eperfákat ültettek, hogy legyen mivel táplálni a selyemhernyókat.

A gyár bezárása után a terület üresen, lerobbanva állt, amíg Benczúr Gyula  – akinek műterme a mai napig itt áll – nem tette a művészeti mesterképzés helyszínévé. Itt van Strobl Alajos egykori műterme is, aki a tökéletes bohém művész mintapéldája volt. Háziállatként pávát, oroszlánt tartott, amelynek halála után kiszárított bőrét ráadta egy kutyára és így sétáltatta az Andrássy úton és környékén.

Jókai Mór írónak is volt villája az Andrássy út környékén, melyben első felesége – Laborfalvy Róza színésznő, aki 13 évvel volt idősebb az írónál – halála után élt, fogadott lányával, Jókai Rózával, és annak férjével, Feszty Árpád festőművésszel. A korabeli lapok gyakran hírt adtak arról, hogy a ház a társasági élet egyik legnagyobb központja volt.

Sétánk utolsó állomása, Kodály Zoltán háza volt, amely napjainkban múzeumként működik, azzal a szerény berendezéssel, ahogy a világhírű zeneszerző élt.

A mi izgalmas barangolásunk itt a végéhez ért, de a programon való részvételt mindenkinek ajánljuk, rollerrel, vagy csak sétálva, hiszen olyan kuriózumokat hallhat, láthat, vasárnaponként, amely mellett a mai rohanó időben bizony elmegyünk. Nem is árulunk el további részleteket, hogy minél több látogató érdeklődését fölkeltsük.

Bevallom őszintén, hogy Én csak néhány métert gurultam a rollerrel,/fotósunkkal ellentétben/ de aki ezt az újszerű „múzeumlátogatást” vállalja dupla élményben részesülhet.

Orosz B. Erika

Fotó: Orosz László

http://www.imm.hu/hu/news/view/251,Rolleres+v%C3%A1rosi+s%C3%A9t%C3%A1k

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Szeretné megajándékozni a párját egy jól időzített romantikus ajándékkal? Randevúról, udvarlásról, esetleg egy évfordulóról van szó? Egy érzelmes megl…

További cikkek