Borséta a Királyi Váróban
Egy sikeres estével indult pénteken, a Királyi Váróban, a „Rotary Ifjú Zseni” legújabb programja, amellyel az RC Gödöllő, a tehetséges, de rászoruló, helybéli 10-18 éves gyermekeket támogat majd az elkövetkezendő időben.
Programunk fővédnöke, a projekt arca Gémesi Csanád, aki saját sportkarrierjével mutat jó példát mindazoknak, a fiataloknak, akik valamilyen sportágban, zenében, művészetben kiemelkedőt nyújtanak majd.
A rotarysok összedugták fejüket dr. Kovács Péterrel, a közelmúltban nyitott gödöllői Borháló tulajdonosával, s elhatározták, hogy több legyet ütnek egy csapásra. Lehetőséget adnak egy elegáns Borséta keretében, hogy jó nevű pincészetektől, minőségi borokat kóstolhasson a nagyérdemű, hogy jobban megismerjék a Rotary tevékenységét és adományt is gyűjtsünk a projekt megvalósításához.
Mandzákné Tarnavölgyi Judit, Gémesi Csanád és Dr. Kovács Péter köszöntője után a Chopin Zeneiskola növendékei adtak hangulatos műsort: Szabó Gréta Dóra fuvolán játszott, Kolozsi Dominika és Tari levente énekelt, Majoros Zalán pedig egy különleges hangszeren, marimba játékával ajándékozta meg a résztvevőket. Zongorán kísért Soós Gabriella.
Kathona Krisztián, a Borháló franchise alapítója mesélt a közönségnek a borokról, a borkóstolásról, majd a Borséta a következő szőlőkön, és pincéken vezetett keresztül: a móri Holló Ádám pincéjéből 2022-es borokat kóstolhattunk, volt itt Királyleányka-Ezerjó, Chardonnay, és egy 2020-as évjáratú Ezerjó is. A szekszárdi Szeleshát birtok 2017-es évjáratú Syrahot, és Háromfiú vörös cuvéet, 2019-es Vörös Cuvéet és 2022-es Kékfrankos Rosét kóstoltatott. A villányi Lelovits Tamás pincészetéből pedig Olaszrizling, Rosé, Merlot, Csudabogár, Villányi Franc, Solo Cabernet Sauvignon került a poharakba.
Ez volt az első rendezvényünk a „Gödöllői Ifjú Zsenik” projektünk hosszútávú, segítséget nyújtó céljának eléréséhez, de azt ígérhetjük, hogy ennek még folytatása lesz, jövünk a következővel: 2023.december 2-án, Mikulásfutás az Alsóparkban.
Ez a programunk támogatóink nélkül nem valósulhatott volna meg: Borháló, Chopin Zeneiskola, Szepesi Optika, Betty Divat, Natúr Természet Kincse Kft., Gabi Műhelye, Balogh Krisztina E. V. (Almaexpressz) Géczy Fruct Kft. Vadkovász pékség. Köszönjük!
Orosz B.Erika
Fotók: Orosz László