2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • Szijjártó Péter: az EU érdeke is, hogy Egyiptom meg tudja védeni határait

Szijjártó Péter: az EU érdeke is, hogy Egyiptom meg tudja védeni határait

Az Európai Uniónak az az érdeke, hogy Egyiptom meg tudja védeni saját határait és meg tudja tartani stabilitását – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Szijjártó Péter a visegrádi országok és Egyiptom csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztató után újságíróknak ezt azzal indokolta, ez kell ahhoz, hogy Egyiptomon keresztül a migrációs hullám ne érkezhessen az EU területére. Ennek ellenére az unió két olyan szabályt is életben tart, amely teljes mértékben ellentétes ezzel a céllal – mondta. A miniszter közölte: az Európai Unió visszatartja azt a 120 millió eurós támogatást, amely az európai szomszédságpolitika keretében járna Egyiptomnak, de „mindenfajta hamis és mesterséges politikai okok miatt” ezt az összeget még nem utalta át. Hozzátette: „sürgetjük az Európai Bizottságot, hogy ezt az Egyiptomnak járó 120 millió eurót minél előbb utalják át Kairónak, és hagyják abba ennek a pénzügyi támogatásnak a mindenfajta hamis és mesterséges politikai előfeltételekhez való odakötését”. Másrészt – folytatta – érvényben van egy korlátozó intézkedés az Európai Unió részéről, amelynek nyomán bizonyos technológiákat Egyiptom nem vásárolhat. Ezek közül azonban jó néhány szükséges ahhoz, hogy Egyiptom a sok ezer kilométernyi határát – amelyek között van a hosszú földközi-tengeri határ, egy hosszú határ Líbiával és egy veszélyeztetett déli határ is – ellenőrzés alatt tudja tartani. Különböző drón- és más megfigyelési technológiák szükségesek ennek a határvidéknek a biztonságos ellenőrzéséhez, ezért azt kezdeményezik hogy az Európai Unió vonja vissza ezt a rendelkezését, és tegye lehetővé ismét Egyiptom számára azon technológiák beszerzését, amelyek az eredményes határvédelemhez szükségesek – jelezte Szijjártó Péter. (MTI)

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Miskolc mind a 18 körzetében indít képviselőjelöltet az önkormányzati választásokon a Mi Hazánk. Jómagam képviselő- és polgármesterjelöltként is megmé…
Miskolc mind a 18 körzetében indít képviselőjelöltet az önkormányzati választásokon a Mi Hazánk. Jómagam képviselő- és polgármesterjelöltként is megmé…

További cikkek