2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Ötösre vizsgázó pártalapítványok

A pártok a közhatalomban és a közéletben egyaránt jól látható, meghatározó szerep betöltésére törekednek. Az általuk létrehozott alapítványok a vonatkozó törvény szerint a politikájuk szellemi bázisaiként működnek.
Tudományos és ismeretterjesztő tevékenységük, kutatómunkájuk, oktatási és az állampolgárokat tájékoztató gyakorlatuk, valamint a politika számára készített javaslataik valójában túl is mutatnak azon, minthogy „csupán” egy adott párt ismertségét, sikerét segítsék elő. Munkájuk eredménye a törvényalkotás és a végrehajtás egészének hatékonyabb, a közjót fokozottabban szolgáló működéséhez is hozzá tud járulni. Természetesen ezek az alapítványok a pártjuk jogosultságával összhangban rendszeres költségvetési támogatásban részesülnek, az Állami Számvevőszék pedig nemcsak ellenőrzi, hanem elő is segíti a közpénzzel való gazdálkodásuk törvényességét, átláthatóságát.

Ahogy oly sok egyéb területen, az ÁSZ ellenőrző, egyszersmind támogató, szakmai tanácsadó tevékenysége nyomán a pártalapítványoknál is érdemi fejlődés tapasztalható. Az Ökopolisz Alapítvány és a Táncsics Mihály Alapítvány ellenőrzése során a számvevőszéki szakemberek megállapították, hogy a korábbi ellenőrzések során a gazdálkodás törvényessége és átláthatósága területén feltárt lényeges és visszatérő törvénysértéseket, a szakmai támogatás alapján készített intézkedési terveket megvalósítva megszüntették. Ennek eredményeként 2019-2020 években az alapítványok gazdálkodására vonatkozó belső szabályozás megfelelt a jogszabályi előírásoknak, a könyvvezetés, a gazdálkodás, a tevékenységükről szóló éves jelentések készítése során betartották a jogszabályi előírásokat.

A Lehet Más a Politika (LMP) által létrehozott Ökopolisz Alapítvány, valamint a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alapította Táncsics Mihály Alapítvány a 2019-2020 évekre biztosította a törvényes és átlátható, a közpénzekkel való felelős gazdálkodást, a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát az állampolgárok felé.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Miskolc mind a 18 körzetében indít képviselőjelöltet az önkormányzati választásokon a Mi Hazánk. Jómagam képviselő- és polgármesterjelöltként is megmé…
Miskolc mind a 18 körzetében indít képviselőjelöltet az önkormányzati választásokon a Mi Hazánk. Jómagam képviselő- és polgármesterjelöltként is megmé…

További cikkek