2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • Orbán Viktor ma reggel bejelentette: ahogy nem védték meg a rezsicsökkentést, úgy nem fogják megvédeni a munkahelyeket sem – A DK reagálása a miniszterelnökre

Orbán Viktor ma reggel bejelentette: ahogy nem védték meg a rezsicsökkentést, úgy nem fogják megvédeni a munkahelyeket sem – A DK reagálása a miniszterelnökre

Arcpirító nyilatkozatot tett ma reggel a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Először beismerte a kormány rezsinövelését, és hogy emiatt növekedni fog a családok rezsikiadása.

Ezután azt mondta, hogy “most harcolni kell mindenért, amit korábban természetesnek vettünk”, ezért akinek munkahelye van, az becsülje meg. Ez egyetlen dolgot jelent: az Orbán-kormány nem fogja megvédeni a munkahelyeket, a magyarok magukra maradtak a válsággal.

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán ma beismerte: ahogy nem védték meg a rezsicsökkentést, úgy nem fogják megvédeni a munkahelyeket sem. Orbán Viktor már csak tudja, hogy miről beszél, hiszen most vette el 450 ezer kisadózó megélhetését. Előbb rászabadították a gazdaságra az orbáni inflációt, majd brutális megszorítócsomagot hajtottak végre a különadókkal, a kata eltörlésével és a rezsinöveléssel, most pedig előre szólnak, hogy senki se számítson kormányzati segítségre, tízkörömmel kapaszkodjunk a munkahelyeinkbe. A DK szerint a miniszterelnök pontosan tudja, hogy a Fidesz megszorító politikája csak még nagyobb károkat fog okozni és munkahelyeket fog megszüntetni. Rezsinövelés és munkahelymegszüntetés – ez a Fidesz jelenlegi programja.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek