2023. 02. 4. szombat

Ráhel, Csenge
1 EUR 387 HUF
1 GBP 433 HUF

Miskolc felkészült a kormányzati egyeztetésre

A Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere által vezetett delegáció első körben szerdán délután egyeztet Balla György miniszteri biztossal, akit a kormányzat kért fel arra, hogy az energiaválság miatt tárgyalásokat folytasson az önkormányzatokkal. A tárgyalások megkezdéséről, az érintett minisztériumok és a miniszteri biztos elé még a múlt héten benyújtott számadatokról Veres Pál a Városvédelmi Egyeztető Testület (VET) szerda reggeli ülésén tájékoztatta a testület tagjait.

 

Korábban a kormányzat három pontban foglalta össze, hogy milyen lépéseket várnak a településektől, ugyanis ezek alapján kezdik meg az egyeztetéseket az egyes önkormányzatokkal.

 

A helyhatóságoknak be kell számolniuk milyen intézkedéseket tesznek a megnövekedett működési költségek fedezetének biztosítására, hogyan tudják biztosítani az alapellátásokat, valamint milyen megoldásaik vannak a kiadások csökkentésére. Másrészt el kell mondaniuk, hogyan tervezik az esetleges pénzügyi tartalékok felhasználását, nem utolsó sorban be kell mutatniuk, milyen elképzeléseik vannak bevételeik növelésére, ami jelen pillanatban leginkább az önkormányzati vagyon egyes elemeinek értékesítését jelentheti.

 

Az önkormányzatokkal való egyeztetéseken a belügyminiszter, a pénzügyminiszter, valamint a technológiai és ipari miniszter által delegált szakértők is részt vesznek.

 

A Városvédelmi Egyeztető Testület, amit Veres Pál, Miskolc polgármesterének kezdeményezésére hoztak létre, minden szerdán ülésezik, és ha kell, döntéseket hoz, hogy biztosítsa a város működését a brutálisan megemelkedett energiaárak ellenére is.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bejelentés!
Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere Facebook-posztban jelentette be, hogy polgármesterjelöltként indul a 2024-es önkormányzati választásokon. "Sz…